Mikor megérkeztem a helyszínre, a hajó még lágyan ringatózott a Dunán, nem volt tele a hely, de voltunk elegen. Pont kellemes, gondoltam, a színpadon már játszott a cseh nu-jazz trió, a Lesni Zver. Igazán közel érezhette bárki a zenészeket magához – se kordon, se biztonságiak. A hangosítás is kiválóan szólt, kényelmesen leülhettem a színpad szélére egy sörrel és figyeltem, ahogy ez a három harmincas éveit taposó fiatal zenész hogyan tesz rendet a hangok káoszában.

Igazán kellemes felvezetés volt a koncertjük. Bár nem láttam a legelejétől, mert hát tömegközlekedek és ugye mind tudjuk, hogy a BKV-nak 5 ellensége van. Az utasok és a négy évszak. Annak ellenére, hogy kellemes, kicsit hűvös, de tiszta idő volt, késett a buszom. Kisebb csúszásba keveredett a szervezés ugyan – nagyjából 10 percesbe, ami pont ideális volt, hogy mindenki szerezzen magának egy italt körülöttem, ez már-már szokásos. Aztán megjelent a Bin-Jip. Sejtelmes aláfestő zene alatt vonultak be a füstgép ködében és amíg beállítgatták hangszereiket, kicsit meglepve a közönséget, jammeltek egyet az egyik daluk alapjaira. Hasonló meglepetésekkel folyamatosan fenntartották az érdeklődést, a kellemes, táncolós-oldott hangulatot. És mivel, mint ahogy már a Lesni Zvert sem, őket sem próbálták biztonságiak távolt tartani a közönségüktől, kialakítva egy másfél méteres demilitarizált zónát a színpad előtt, szinte családias volt a légkör. Aki elég közel merészkedett, szinte együtt táncolhatott Veronikával, a Bin-Jip selymes hangú énekesnőjével. Szépen variálva végighallgathattuk Enter című debütalbumuk összes dalát, amit a 2011. legjobb alternatív lemezének díjával tüntettek ki két nappal a koncert előtt az idei Fonogram díjátadó gálán.

Eleinte azt hittem, meg sem említik a sikerüket, olyan visszafogott és félénk volt Veronika konferálása a számok közötti szünetekben. De amilyen szerény az egyik legszebb hangú magyar énekesnő, olyan felszabadult, ha azt teheti, amihez a legjobban ért: Úsztatni az embereket az akusztikus vagy éppen elektronikus dallam-vizeken. Hallhattunk tőlük „házi-scratch versenyt„: Aki velem együtt élvezte a koncertet, azt bátran bíztatom én is, hogy hirdessen eredményt a zenekar Facebook oldalán, ahogy ők is kérték. Én magam az előzékenyen háttérbe húzódó gitármágus Gyémánt Bálintnak ítélném a címet. De ki-ki döntsön maga, aki hallhatta őket. Persze a döntés teljességgel szubjektív. Kaltenecker Zsolt a billentyűknél, Andrew J a hangmintákkal, keverőkkel és lemezjátszóval, és persze Harcsa Veronika a mikrofon és a looper mögött is meglehetősen kreatív jelenség.

Az A38 technikusgárdáját külön elismerés illeti, hiszen hihetetlenül jól szólt a hangosítás, nem voltak kimaradó mély vagy magas hangsávok, nem volt kásás torzulás, ahogy az sajnos Magyarországon elég gyakori.

Készül a Bin-Jip második stúdióalbuma, mint megtudtuk. Egy új szerzeménnyel is megörvendeztettek minket, ami még azokat is táncra perdítette, akik addig szolidan álltak és figyeltek. Gyanítom, hogy az új lemez is nagy siker lesz, a profi munkának köszönhetően.

Sajnos nem tudni még mikor nézheti meg őket, aki most lemaradt, de remélhetőleg a fesztiválszezonban sem fognak bezárkózni az Üres Házak és élvezhetjük hazánk egyik újonnan felragyogó csillagának zenei tehetségét.