Érdekes és érdemes elveszni bennük, mert bár fátyolszerű, néhol ködös a hangulat, mégis átsüt rajtuk a nap, az élet – mint egy sokat ígérő téli reggelen. A friss Magashegyi anyag eklektikus, különös világait pár kérdésben a csapat lelkével, Bocskor Bíborkával boncolgattuk.

-Mi ihlette az Egymáshoz rövid az út dalait?

-Régi-új találkozások, azt hiszem, bátran mondhatom ezt. Összejött újra a régi zenekari mag, és így nyíltunk meg, és pont ezekre a vizekre evezett a közös hajónk.

-Mennyire befolyásol a dalszerzésben a körülöttetek zajló mindenség?

-Úgy érzem, a lemez vagy éppenséggel az egyes dalok esszenciáját, erejét, élét a külön-külön világaink és egyéni mintáink adják. Egy konkrét elképzelésem, vagy elképzelésünk volt, egy nem naiv optimista keret, amibe a létezés legnagyobb drámái is beleférnek. Szóval egyfajta kimászás, felemelkedés, repülés az élet felett ez az album.

-Terveztetek visszatérni a kezdeti, folkosabb hangzáshoz, de aztán mindez máshogy alakult, és egy nagyon egyedi hangszerelésű anyag született – mi vonzza ilyenkor be az újabb és újabb zenei hangulatokat?

-Tényleg volt egy kezdetbeli vágyunk a nyersebb hangzáshoz, az első albumunkra gondolva, de szerencsére az alkotói csapat szabadságigénye ennél sokkal nagyobb, és a kíváncsiság is pulzált egymás iránt, így semmilyen elvárás, kőbevésettség nem volt. Mindent beengedtünk, ami megtetszett, még a Moog One-t is. Az alkotói folyamatunkban voltak dalok eklektikusan mindenkitől és ez az univerzum bomlott ki a próbaterem terében, majd Toldi Miklós produceri asztalán kész anyaggá.

-Költőiek a dalszövegek – nem merült fel esetleg, hogy akár versformában is megjelentessétek ezeket a gondolatokat?

-Eddig még nem, de valóban, Tariska Szabi szövegei megérdemelnének egy kötetbe rendezést, vagy kiadást, mindannyian nagyon szeretjük őket..

-Hogyhogy visszatértetek a közös alkotói munkához?

-Mindegyik folyamatnak megvan a maga szépsége, a magányos és közösségi alkotásnak is. Mi megvágytuk ezt az újrakapcsolódást. Nem pátoszosan, csak életszerűen, spontánul és viccesen. Egyébként tényleg nagy kihívásnak tartom és nagyon értékesnek is a hosszú kapcsolatokat és a kapcsolódni vágyást, mint olyat. Annyira sok találkozás tűnik el, túl könnyen elengedik egymást az emberek és mások tükrébe néznek, mindig az újat keresve. Az én revelációm az, hogy nagyon izgalmas a hosszú kapcsolatok dinamikája és bennük az új reflexiók is legalább annyira érdekesek..

-Mennyire éreztek esetleg „nyomást” a mai, sokszorosan zsúfolt zeneiparban?

-Igaz, hogy a zeneiparban létezik nyomás, ami hol tisztességes, hol tisztességtelen, de mi próbálunk ebből kimaradni, amennyire tudunk, csak belső nyomás alapján alkotunk, nem éreztem, és most se érzek szerencsére külső kényszert egyetlen zenésztársamon sem.

-Mi újság a „saját magatok szeretésével”, ahogy te fogalmaztál nemrég? Ez szerintem manapság, a külsőségek és a social media fake világában egy nagyon fontos kulcsszó kéne, hogy legyen.

-Talán a gyermeknevelés és a felsejlő belső gyermek igénye késztetett erre a vállalásra, ami számomra azért fontos, mert sokkal inkább az ember mélyebb szöveteit érinti, mint az instantabb self love. Amiben viszont biztos vagyok, hogy minden embernek elemi igénye az őszinte önszeretet, hogy visszakeresse magában a kisgyermeket, azt a mondatot, ami csak ő. Így talán ez a fajta földiség szárnyalhat, én legalábbis próbálgatom.

A zenekar legközelebbi koncertje: 2024. április 25. Kobuci Kert