Mi is lehetne nagyobb öröm egy szinte még csecsemőkorú zenekar számára, mint hogy az első születésnapjukat kis híján teltház előtt játszva, az egyik legrangosabb magyar zenei díj átvétele után ünnepeljék meg. Nos, a magyar Bin-Jipnek ez 364 nappal első bemutatkozó koncertjük után sikerült!
Mégsem áprilisban, hanem május 5. és 8. között tartják meg az idei, 42. Magyar Filmszemlét; a vetítések és a programok helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és a Puskin mozi, valamint a Gödör Klub lesz. A 42. Magyar Filmszemlére összesen 410 filmalkotást neveztek be, ebből 28 játékfilm, 60 animációs film, 95 kisjátékfilm, 58 tudományos-ismeretterjesztő film, 147 dokumentumfilm és 22 tévéfilm. A szemle megrendezéséhez szükséges anyagi háttér nagy részét, mintegy 70 millió forintot Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Kulturális Alap 2010-es miniszteri keretéből biztosítja.
Az Oscar-díjas Rófusz Ferenc előadást tart vetítéssel egybekötve a Moholy-Nagy-on.
Immár 14. alkalommal nyitotta meg kapuit – első nap még csak a sajtó számára – a Lakástrend Kiállítás a Műcsarnokban. Rendhagyó módon idén a központi gondolat a fenntartható fejlődés szellemében az öko-design, s mindennek alfája és ómegája Szőke Gábor Miklós fából készült trónszék-szobra. Beszámoló.