Húsz év kihagyás az húsz év kihagyás, szerencsére Lucasék most nem a Star
Wars-nál alkalmazott módszert vetették be, vagyis nem az előzményeket vitték
vászonra, hanem időrendben folytatták a történetet. Ez a normális, nem is lett
erőltetettebb a sztori, mint az első három részé. Az ilyen misztikus
kalandfilmek persze eleve eléggé erőltetettek, de Spielberg azért most is hozzá
teszi a magáét.
Ez az a dokumentumfilm, amit, ha a tévében látok, akkor is elámulok, hát még
így, hogy az űrben állomásozó hajó vagy mi(?) körül élő embertársaim röpködnek,
minden kábel vagy rögzítés nélkül. Ámulatos. Te is megnézhetted volna, ha
játszol az ANTROPOS.hu-n, hiszen ez egy ajándék vetítés volt nektek!

Magyaroknak is drukkolhatunk! Korábban már nyertek, most is előfordulhat. Európa legrangosabb filmfesztiválján május 14-25. köztött zajlik a verseny az Arany Pálmáért. A 61. filmfesztiválra több ezer filmmel jelentkeztek, ebből 54 film kapott meghívást. Minden szekcióban lesz magyar alkotás is, de a legnagyobb durranásnak Mundruczó Kornél Delta című játékfilmje számít.

Hogy Robert Downey JR-t honnan a csudából halászták ennyi idő után azt nem
tudni, de jól tették. Helyes pasi, kedves sztori, semmi nyál, de egy hős azért
akad. Újabb Marvel képregény adaptáció.

Ha kiemelkedő tehetség vagy, olyat tudsz, amit mások nem, kezedben az aduász. Ha
ellenségeid rád vannak utalva, több esélyed van a túlélésre. A kérdés, hogy
mennyit bír el a lelkiismereted. Szerencsére nem mindennap kerülünk ilyen
helyzetbe, fogalmunk sincs igazából, mi zajlott a koncentrációs táborokban. A
hasonló borzalmakat bemutató filmek csak egy-egy részletet árulnak el a
történelemből. A Pénzhamisítók (Die Fälscher// The Counterfeiters) című 2007-ben
készült német-osztrák háborús dráma egy újabb érdekes részletet dolgoz fel a
Hitler-i időszakból. Egy óriási csalásról.