A film maga nem hoz semmi újdonságot a Pókemberhez vagy a Fantasztikus négyeshez
képest, inkább használták azokat az eszközöket, amik azokban a filmekben már
sikeresek voltak.
Az első és legfontosabb a szereposztás. Robert Downey
Jr. főszerepben. Nem is tudom, hogy emlékszem-e ilyenre, amikor nem
mellékszereplő volt vagy nem éppen egy független filmben viccelődött félig
bemindenezve. Sok kis pletykát hallottunk RD Jr-ról, hogy szét van csúszva,
alkesz, meg drogos, meg a minden, ezért nem is nagyon hiányzott a filmvászonról,
tehát bátor tett volt Jon Favreau, A Vasember színész-rendezőjétől, hogy ezt
bevállalta. A rendező másik óriás húzása, hogy Jeff Bridges fejét tarkopaszra
borotváltatta, így egy valódi gonoszt tudott hitelesen alakítani. Említhetem
még Gwyneth Paltrow-t, aki egy pedáns, precíz, figyelmes asszisztenst alakít,
hitelesen szintén.
A sztori végtelenül egyszerű, mégis magával ragad
itt-ott. Ha egy másik híres Marvel produkciót veszek alapul, mondjuk a Pókember
harmadik részét, akkor egyenesen rém izgalmas volt, mivel azon elaludtam… Tehát
Tony Stark, a zseniális feltaláló és különc milliárdos, aki az apjától és annak
társától megörökölte a Stark Institute fegyvergyárat. Épp Afganisztánban
autókázik, rá nagyon-nagyon felnéző amcsi katonákkal, amikor támadás éri őket és
elrabolják… Persze akad egy segítő, egy jó lelkű afgán és nagyon sok, gonosz
palesztin kendős terrorista, néger kollaboráns és egy kígyó, akit természetesen
főhősünk a keblén melenget.
A képregény a következő történetet hozta:
Tony Stark egy multimilliomos iparmágnás, feltaláló és playboy, a Stark Művek
tulajdonosa, mely az Egyesült Államok egyik legnagyobb
hadifelszerelés-beszállítója. Stark anyagi hátterét és a gépészetben való magas
fokú jártasságát felhasználva alkotta meg a Vasember-páncélok több generációját.
Az eredetileg antikommunista hős, Amerika legyőzhetetlen páncélos védelmezője az
idők során jóval összetettebb, sebezhetőbb személyiséggé alakult, akinek nemcsak
az Államokat fenyegető külső ellenséggel, hanem az alkoholizmussal is meg
kellett küzdenie.
Annyi változott csak, hogy 2008-ban már a terroristák
ellen és nem a kommunizmus „fenyegetettsége” ellen kell harcolni. De a harc
még közel sem kezdődött el, csak anniyt láttunk, hogy hogyan változott
vasemberré hősünk és meg vannak a kiindulópontok. Botorság lenne, ha nem követné
még legalább két rész a Vasembert.
Első résznek nagyszerű: rendben
van a szereposztás, a sztori – bár kiszámítható, de izgalmas – meg van a filmben
az amerikai társadalom, és a hadsereg kritikája. Elindul egy romantikus szál, de
mégsem csöpög, majd a következő részek, amit már várunk is.