Ami megváltozott: az egyik falra bárpultot idéző "freskó" került.
Ami maradt: az összes többi falon a felázott tégla.
Ami megváltozott: az Ecserin vásárolt fénycsövek hosszú kígyózása látja el fénnyel a teret, így már láthatja az ember azt, akivel érkezett.
Ami maradt: a lomtalanításból összekukázott különféle recsegő székek, szakadt fotelek, billegő asztalok és az az egyetlen fekete bőrkanapé.
Ami megváltozott: hétfő esténként filmklub lesz este kilenctől.
Ami maradt: az átható dohszag.
Ami megváltozott: a név, Lámpás.
Ami maradt: szinte minden más.
Ami megváltozott: hát, nem sok.
Ami maradt: nagyon alacsony árak, továbbra sincs kaja, a személyzet is a régi. Természetesen épen hagyták, a rendkívül ötletes piros tojástartó falat, helyén maradt a csocsó asztal is és a mennyezeten végigfutó csövek még mindig vörös muszlinnal vannak betakarva.
Ami még maradt, és ami kiirthatatlan, jöjjön bármilyen takarító vagy kreatív brigád: a hangulat. Hisz lássuk be, ha valaki ide betér, az nem emiatt a cikk miatt választja majd ezt a helyet, nem is amiatt, mert megváltozott a neve.
Aki itt fog inni egy sört vagy egy teát, az pontosan tudja, hogy ez a hely leginkább egy dohos légópincére hasonlít, ezt még a lampionok sem tudják leplezni, azt is tudja, hogy nem a legújabb és legtisztább bútorokon foglal majd helyet. Az aki itt fog inni egy sört vagy egy teát, az nem is várja ennek ellenkezőjét. Hisz, a Hasbeszélő is, ahogyan utódja a Lámpás, azt a hangulatot és életérzést próbálja újraértelmezni, amit egykoron a körúti kávéházak jelentettek az értelmiségnek. A mai fiatalok, az efféle művészkocsmákban érzi otthon magát, de az majd a jövő zenéje, hogy mikor válik ki belőlük egy új Ady vagy József Attila.