Harmincezernél is többen tekertek

Harmincezernél is többen vettek részt a tizenegyedik budapesti Critical Mass-on.

Harmincezernél is többen, – becslések szerint 35 ezer főt számlált az április 24-ei bringástömeg -, vettek részt az idei, immár tizenegyedik Critical Mass-on. A Föld Napja tiszteletére megrendezett, immár kultikus mozgalom annak idején környezet- és egészségvédelmi célokat fogalmazott meg, a légszennyezés csökkentése a legfőbb elérendő kitűzés volt.

A 2010-es Critical Mass a Roosevelt térről indult át a Lánchídon Budára, keresztül az alagúton, ahol kisebb fennakadással lehetett csak haladni, majd át az Attila útra, Krisztina körút, innen már egyszerűbb volt a haladás. Aztán az Ezsébet-híd, Pesti alsó rakpart, Kossuth tér, Alkotmány utca, Szemere utca, körút, Oktogon, Andrássy út, végül megérkezvén a Városligetbe. A Kodály-köröndnél babakocsis szülők, gyalogosok is a tömeg nyomába szegődtek, hogy felhívják a figyelmet közterületek akadálymentesítésének szükségére. A szervezők a menet során többször is megállították a tekerőket, hogy az éppen arra közlekedő gyalogosok zavartalanul átkelhessenek a zebrán, valamint rendőrök segítették és felügyelték a közlekedési rendet. A célba az
első tekerők negyed öt körül érkeztek meg és még hat óra után is szivárogtak kétkerekűek a plázsra. A mára szimbolumnak számító bringaemelés fél hat tájékán történt meg.

A szervezők reményei szerint Budapest nyárra igazi bringavárossá alakulhat, ami már csak azért is meglepő, mert az infrastrukturális feltételek sokkal kevésbé adottak nálunk, mint más, fejlettebb biciklikultúrával rendelkező, európai nagyvárosban, ugyanakkor a kerékpározás trendje megállíthatatlanul tör előre szerte a világban, miért pont nálunk ne lenne így?
Az idei CM célja az, hogy a felvonulást követő első munkanapon – ami az előrejelzések szerint gyönyörű napos időt tartogat-, minél többen válasszák a biciklit közlekedési eszközül.

Az Antropos.hu elkötelezett híve a bringás közlekedésnek, itt a jó idő, pattanjatok ti is nyeregbe!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Spiritusz

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére