Boggie dala Hollandiában is hódít

A hollandok a sajátjuk mellett második büszkeségükként tekintenek Csemer Boggie Wars for Nothing című Eurovíziós dalára, a szerzemény szövegírójának, Bori Sára Heléne-nek köszönhetően. A holland-magyar származású, Hágában élő énekes-dalszerző által jutott el Boggie dalának híre Hollandiába.

Nagyjából egy hete figyelt fel a holland sajtó a hírre, miszerint a magyar versenyző Sára dalszövegével nyerte el az indulás jogát. Egy hágai rádió interjú után a legnagyobb napilap, a Telegraaf is készített anyagot Sárával a magyar Eurovíziós dalról, ezt követően pedig további rádió és TV riportok is születtek vele a dallal kapcsolatban.

Sárának és a Wars for Nothingnak nagyon kedvező fogadtatása van Hollandiában. A sajtó úgy fogalmaz, hogy a saját, Trijntje Oosterhuis által előadott Walk Along című dalán kívül, az Eurovíziós versenyen van még egy dal, amire büszke lehet az ország.

A balladát tavaly írta Sára zeneszerző partnerével, Sebestyén Áronnal és Boggie-val karöltve. „A dal üzenete, hogy figyeljünk oda mindarra, ami körülöttünk zajlik. Még akkor is, ha mi szerencsés élethelyzetben vagyunk, gondolnunk kell arra, milyen sok fájdalom és szenvedés van a világban” — mondta a hágai énekes-dalszerző.

 

Kapcsolódó cikkek:
Boggie - A külföldi közönség iszonyatosan pörög [interjú] A jazz és pop világának határmezsgyéjén mozgó Csemer Boglárka válaszolt az Antropos.hu kérdéseire, aki az utóbbi napokban a médiában debütáló photoshopot továbbgondolt klip alanya. A Parfüm című szám hozta meg számára a világsikert és töltötte fel naptárát az elkövetkező évre.
Boggie a púderkirálylány Március 5-én, az A38 hajón Boggie első ízben lépett színpadra a Dal döntője után. Beszámoló!
Boggie megy Bécsbe Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között.
Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére