Március 5-én Boggie első ízben lépett színpadra a Dal döntője után, s kb. háromnegyedig meg is töltötte az A38 hajóját, a közönség soraiból sokan életükben először voltak a koncertjén. Ezt mondjuk anélkül is tudtuk volna, hogy az énekesnő direktbe megszavaztatja az összegyűlteket. Persze nincs is ezzel semmi baj, emberek, menjetek koncertre, ismerjetek meg új kedvenceket és rajongjatok értük! Ha ehhez a köztévé kell, akkor a köztévén keresztül.

Boggie egy szuper aranyos, édes tündi-bündi királylány. Ki ne szeretné őt, kinek ne költöztetne napsugarat a szívébe? Nekem. Megmagyarázom miért, de haladjunk szépen sorjában.
Petruska András és Temesvári Bence, mint előzenekar nagyobb tüzet csiholt a színpadon és izgalmasabb, élettel telibb produkciót nyújtott, mint az este főattrakciója. Ám Boggie ellen nem tudok felhozni elsőre semmi lényegi kifogást: a felszínen gyönyörű, légies jelenség, selymesen szép énekhanggal. Púderszín ruhácskájában, bongyor hajával ő a megtestesült angyali zene. A bandája is egytől egyig kifogástalan művészemberekből áll, szívvel lélekkel csinálta mindenki a dolgát, a közönség pedig élvezte, hisz azt kapták pontosan, amire jegyet váltottak.

De mi is akkor a baj a Boggie jelenséggel? Az, hogy valamiért minden pozitívuma ellenére üres a produkció, valami hiányzik belőle. (És ezzel most nem azt mondom, hogy nem ő volt a legjobb a televíziós verseny indulói közül, másoknál még sokkal mélyebb volt az a bizonyos tátongó űr, becsületből végignéztem, de az égvilágon semmi nem történt azon színpadon, azon kívül, hogy pár zenekar/énekes előadott közepesen elviselhető zeneszámokat.) Talán egy icipici eltávolodásra lenne szüksége Boginak saját magától, szerepelhagyás vagy annak a túllépése időnként, egy kis lazaság, esetleg irónia. Mivel ez így meglehetősen unalmas. Vagy hát mondjuk ki, hiányzik belőle a dög. Egy feles a koncert előtt.

Mert ennek a tündi-bündi álomvilágnak nincs köze az élethez, ez szappanopera délután 4-6-ig a kereskedelmi csatornákon: felejtsük el nyomorúságos életünket, a villamospótlós zötyögést, a büdös aluljárókat, a port, a mocskot és feledkezzünk bele valami másba. Én elhiszem és tudom, hogy olyan a lelke, mint egy ma született bárányé, olyan tiszta, mint a hajón a fenti klotyó egy nu jazz koncerten, de ezzel sajnos egyedül van! Mert bármennyire közel áll is az ember a színpadhoz, a produkció így mindig elérhetetlen távolságban lesz. Boggie nem laza. Hiába táncol bájosan, konczzsuzsázik a kezével (tudjátok, mire gondolok), nem és nem, nem érem el.

Egy ország borult most a lábai elé, bizalmat szavaztak neki, és hangsúlyozom, mindezek ellenére nagyon drukkolunk!

Gosztola Judit

https://www.facebook.com/BoggieOfficial