Nagy megtiszteltetés érte a Budabeats Netlabelt, hiszen egy nemzetközileg elismert, többek között az angol Breakin’ Bread kiadó istállójához is tartozó művész adja közre több művét a mi kiadón keresztül. Tom Caruana munkáit az a freestyle hozzáállás jellemzi, amit a Budabeats Netlabel is célul tűzött ki magának.
Szerethető történet, szerethető főhőssel. Aranyos, kedves, elgondolkodtató. Kis cyber-romantikával fűszerezve. WALL-E kell! Nem
tudtam eldönteni, hogy ez a valóság vagy tényleg csak animáció!
Elképesztő látvány. Nem, nem lövöldözős és nem is összedőlős.
Egyszerűen hihető és mesés.
Míg a sajtójelentések szerint a rossz idő miatt a Balatonon mintegy harminc
százalékkal visszaesett a forgalom, a BalaTONE Fesztiválon jelentősen nőtt a
nézőszám a tavalyi tizenegyezerhez képest: a vasárnap hajnalban véget ért
rendezvényen 15 ezren vettek részt.
A Budapesti Cervantes Intézet, mely céljául tűzte ki a spanyol nyelv
terjesztését, június 24-én megnyitotta “A fotográfia szerepe” című
kiállítását, melynek legfőbb elve, hogy hitelesen prezentálja az
1950-80-ig terjedő időszakban a spanyolországi fotóművészek
munkásságát. Szám szerint 29 fotós művét, akikből azóta államilag
elismert művész lett, nem csak hazájukban.

Robert Zemeckis és Alan Silvestri közös munkája az elmúlt húszegynéhány
évben több világsikert is aratott, elég csak a Vissza a jövőbe
trilógiát és a Forrest Gumpot megemlíteni.
Robert Zemeckis és Alan Silvestri közös munkája az elmúlt húszegynéhány
évben több világsikert is aratott, elég csak a Vissza a jövőbe
trilógiát és a Forrest Gumpot megemlíteni.
Július 20-án véget ért az Aba-Novák, a barbár zseni című nagyszabású kiállítás
Debrecenben. Az utolsó délutánra meghirdetett tárlatvezetést a tömeges
érdeklődés miatt egymás után kétszer tartották meg. Vasárnap este a
nyitvatartási időt is meghosszabbította a Modem, mert este hat órakor még sokan
voltak a művészeti központ II. emeleti kiállítótermében.
Augusztus 1-jén a Tűzraktérben a lép fel hazánkban első alkalommal a felvidéki IN:FORMATION együttes a Breakbeat Massive Special-on. Zenéjüket nehéz bekategorizálni, mert a trip-hoptól a breaken át a drum and bassig miden stilusba belekostolnak. Utánuk majd Metha pörgeti a lemezeket. Az egyik alapítótagot kérdeztük a kezdetekről, vágyakról, a csapatról.