IN:FORMATION – Felvidékről a Tűzraktérbe

Augusztus 1-jén a Tűzraktérben a lép fel hazánkban első alkalommal a felvidéki IN:FORMATION együttes a Breakbeat Massive Special-on. Zenéjüket nehéz bekategorizálni, mert a trip-hoptól a breaken át a drum and bassig miden stilusba belekostolnak. Utánuk majd Metha pörgeti a lemezeket. Az egyik alapítótagot kérdeztük a kezdetekről, vágyakról, a csapatról.

-Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?
-A zene egész kicsi koromtól kezdve fontos szerepet tölt be az életemben. Gyerekkoromban a szüleim sok zenét hallgattak mellettem – Doorst és hasonlókat. Pár évig szolfézsra is jártam, de a hangszeres játék soha nem érdekelt – túl sok időt vett el a technikai felkészülés a tartalmi kérdések elől. Az igazi áttörést az jelentette, amikor hozzájutottam egy laptophoz, és a zenének azzal a részével foglalkozhattam, ami érdekel – a zeneszerzéssel.

-Milyen előadók voltak kezdetben hatással rád?
-Az első nagy szerelem a The Prodigy volt – a The Fat of the Land őrület pont arra az időszakra esett, amikor elkezdtem zenét hallgatni. Aztán ezen keresztül jött a bigbeat és drum’n’bass. A másik nagy élmény pedig a Massive Attack volt, ők mozdítottak el a lassabb, hiphopos zenék felé.

-Milyen zenéket hallgatsz otthon?
-Nagyrészt belassult, triphopos dolgokat – DJ Krusht, Thievery Corporationt, Flying Lotust. Meg aztán sok-sok dubstepet és drum’n’basst. A magyarok közül Craint, na meg DJ Bootsie-t.

-Milyen a party élet nálatok? Utolsó buli, hogy sikerült?
-Idén a városom, Dunaszerdahely utolsó valamire való underground klubja, az NFG is bezárta kapuit, úgyhogy elég gyatra. Pozitív példaként említhetném az idén először megrendezett Are You Free? Fesztivált, valamint a Mediawave dunaszerdahelyi programjait. Az elmúlt évekhez képest azonban ez édeskevés. Viszont abszolút örömmel tölt el az új felvidéki kulturális portál, a Kaptár (www.kaptar.sk) indulása, ami talán új vért pumpálhat a kómás szcénába.

-Kedvenc DJ/előadó/kiadó?
-Ez nehéz kérdés… A kedvenc kiadóm talán a Ninja Tune, Bonobótól Roots Manuváig és vissza. Nagyon szeretem a Coldcut DJ-szettjeit és élő előadásait egyaránt, mert nem csak szórakoztatóak, hanem okosak is. Hasonló okokból szeretem a Massive Attack koncertjeit is. De hogy kedvenc? Túl sok mindent szeretek ahhoz, hogy egyet emeljek ki.

-Kedvenc klub?
-Budapesten a Trafó és a Merlin. Nem vagyok akkora partiarc, mint amekkorának mutatom magam, úgyhogy inkább a nyugisabb bulikat és helyszíneket részesítem előnyben. Ami nem jelenti azt, hogy megvetek egy jófajta hardcore technót hajnali öt órakor :) De a tömeggel és a kommersz zenével meg lehet ölni.

-Mikor kezdted a zeneírást?
-2003-ban kezdtem a zeneszerzést, igazi laptop-producer jelleggel. Kezdetben FruityLoops-ot használtam, aztán később jött a Reason és a Cubase is. 2005-ben fogalmazódott meg bennem, hogy a zenéimet élő felállásban szeretném megszólaltatni, ekkor alakítottuk meg az [in:formation]-t. Az élő fellépésekhez Ableton Live-t használok.

-Kikből áll a csapat?
-Az együttes magját 3 ember alkotja: Mészáros Lajos basszusgitáros, Varga Bálint dobos és jómagam a laptop mögött. Az élő fellépéseken ehhez jönnek még Varga Ria fuvolista és Simon Juli énekesnő, de a tágabb holdudvarba tartozik még jópár énekesnő, zenész és grafikus is.

-Mesélj az albumotokról? Hol lehet letölteni, mennyi ideig készítettétek?
-A pearls hosszú folyamat eredményeképpen jött létre. Egyes számokon már 2005 óta dolgozunk, mások egészen frissek. Tulajdonképpen azt mutatja be, mit is csináltunk az utóbbi 2 évben. Igyekeztünk megtalálni a saját hangunkat a triphop, downtempo és bigbeat, élő- és gépzene határán, és ez talán sikerült is. A zene remixekkel extrákkal egyetemben ingyenesen letölthető a HONEY production weboldaláról.

-Kedvenc számod az albumotokról?
-Ez nálam folyamatosan változó. Egy időben a Jurassic Beat (ami egy Riders on the Storm remix) volt az, most talán az An Angel Fell, amiben még a saját hangom is feltűnik pár feledhetetlen pillanat erejéig :) De mindet nagyon szeretem, szoros viszony fűz hozzájuk. Mindnek megvan a saját története, háttere, ami számomra fontossá teszi őket.

-Hallgatós vagy táncolós bulira számítotok Augusztus 1-jén a Tűzraktérben?
-Volt már példa ilyenre is, olyanra is. Remélem hogy ez most táncolós lesz :) Ez egyébként pár szám után ki szokott derülni, ha az emberek bulizni akarnak, akkor mi is megyünk utánnuk és pörgősebben fogunk játszani. Ha zenét akarnak hallgatni, akkor pedig a hallgatós elemekre helyezzük a hangsúlyt.

-Nehéz betörni a piacra, kiadót találni?
-Sajnos egyenlőre még nem épült ki az a kapcsolati háló, amire szükségünk lenne. De az utóbbi időben akadnak bíztató jelek (remix-felkérések, koncertlehetőségek), és a Tűzraktéres koncertre is mint lehetőségre tekintünk. Pont ezért nem spórolunk ki belőle majd semmit :)

-Legnagyobb vágyad ahol szívesen játszanál? (akár kedvenc producereddel?)
-Szívesen fellépnék „gyerekkorom” fesztiváljain – a Szigeten és a szlovákiai Pohodán. Azt szeretném, ha a határ mindkét oldalán ismernék és elismernék a zenénket. Magyar vagyok, és egyben szlovákiai is, számomra mindkét közeg ugyanolyan fontos és értékes.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére