Amikor nyolckor befutottunk, még csak néhányan lézengtek a fedélzeten, gondoltam is magamban, hogy ez a cudar hideg még a legelvetemültebb zenerajongókat is eltántorítja. Nem lett igazam, Chapelier Fou fél kilenckor telt ház előtt kezdett játszani, hogy aztán másfél órára teljesen elvarázsolja közönségét. Lewis Caroll Őrült Kalaposa után magát elnevező művész igazi polihisztor, aki egymaga egy egész zenekar munkáját végzi a színpadon. A még csak 27 éves Louis Warynski néven született zenész hegedül – nem is akárhogyan -, gitározik és rendkívül magabiztosan keveri és nyomja a pult valamennyi kütyüjét. Az atmoszféra zeneként számon tartott muzsika stílusa rendkívül széles skálán mozog, hordoz klasszikus elemeket, sokszor egészen filmzeneszerű, máskor felvonultatja az elektronikus irányzatok mindegyikét, egyszer-egyszer pedig betéved a kísérleti zene területére is. Az egyszemélyes zenekar titka a loop és effekt pedálokban rejlik – ennek a műfajnak a nagy veszélye, hogy hamar monotonná válik. Szerencsére Chapelier Fou második hazai koncertjén csak néhány dal erejéig éreztük, hogy lanyhul a tempó, alapvetően változatos volt a műsor. Chapelier Fou nagyon kreatívan, és ami még ennél is fontosabb, teljes alázattal közelít a zenéhez. Eszméletlen pontos ritmusérzékkel, és sokszor szinte virtuóz hangszeres játékkal nyűgözött le minket. Szerethető figura, aki hálás közönségének figyelméért, melyre igazán megkapó zenével szolgál rá. Aki ez egyszer kihagyta a bulit, a művész eddig egyetlen megjelent albumával, a 613-mal vigasztalódhat – a többieknek már biztosan megvan.

Az este második részében a The Unbending Trees szolgáltatta a zenét, szuper volt a szervezés, precíz átállás után hihetetlenül pontosan kezdődött a koncert. Havasi Balázs és Hajós Kristóf a magyar zenei élet egyik talán legizgalmasabb formációját hozták az A38 színpadára. Sajnos a szervezők részéről talán nem volt teljesen átgondolt a két produkció párosítása, szemlátomást/hallomást Chapelier Fou közönsége az elektronikus zenei világ után nehezen állt át a The Unbending Trees melankólikus, csendesülős hangulatára. A közönség sokszor hangosabb volt, mint a zenekar, őszintén sajnáltam a zenészeket, akik ettől függetlenül a tőlük megszokott profizmussal csinálták végig a bulit. Remek dalok, remek zenészek, a magyar zenei palettán egészen egyedülálló zenei világ – mégsem sikerült most sem kifogástalanra a koncert. Az A38 kiemelkedően jó hangosítást biztosított a fellépőknek, éppen emiatt rendkívül zavaró volt, hogy a hárfa bizony kellemetlen zúgással indult újtára, arról nem is beszélve, mikor Kristóf hamis hárfára volt kénytelen végigénekelni egy dalt. A csapat állandó vendégszereplője Bocskor Bíborka ismét üdítő színfoltja volt a koncertnek, ez sem tudott már olyan hangulatot csinálni, hogy a közönség egy része ne érezze háttérzenének a produkciót. Nagy kedvenceim a fiúk, éppen ezért nagyon várom már, hogy végre egy a zenéjüknek tökéletesen megfelelő (Gyertyafényes kávézó? Jazzhajó? Éjszakai szabadtéri koncert?) közegben megmutathassák, mire is képesek.