A régi nagy klasszikus Zagar-szerzemények mellett ízelítőt adnak az új számokból is február 12-én a Trafóban! Nyerj belépőt!
“Az autista az autosz (önmaga) szóból származik. Minden ember önmaga. Ebből következne, hogy minden ember autista.” Mondja monológjában Börcsök Enikő a Nemsenkilény című Orlai Produkcióban.
A Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásában használt real-time videó technika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Nincs ott semmi a Trafóban 2011. január 21-én 20 órakor.
Decemberben bemutatták az új Frenák darabot, ami a movie-moving alcímet kapta – kortárstánc és a filmművészet találkozása a színpadon. A megszokott minimál díszletet, most egész hátteret betöltő vetítés kísérte, és a fiatalos lendületet az idősebb generáció méltóságteljes jelentléte emelte.
Hat táncos mozdulatait szorongásaikat és fantáziáikat kivetített képként, míg kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festményként élhetjük át. 2010. november 24-25-én visszatér a Trafóba a produkció.
A Bacarobo Kupa egészen különleges esemény. Ha kicsit tudnánk japánul,
rögtön sejtenénk, hogy valami nem stimmel, baca ugyanis japánul annyit
tesz: buta.
Sydonie Raawiya Koumba énekesnő vagyis Syd az ősszel végre Budapestre érkezik!
A jel-mez a legfelső bőrréteg, test-maszk, amely állandó átalakulásra képes. Szűcs Edit valamennyi jelmeze szinte varrás és szabásvonal nélkül borítja, fedi el a testet, ezzel is még hangsúlyosabbá téve az anyag, a matéria uralkodó szerepét, amely mintegy teremtő elem maga köré szervezi a formát, az alakot, a testet, a mozgást, a koreográfiát és a színrevitel középpontjában áll.
Ha tiszta tánc szerepel az étlapon, szükségeltetik néhány nehezen
beszerezhető hozzávaló: egyedi, kiforrott táncnyelv, határozott
mozgás-koncepció, átgondolt szerkesztés, okos térhasználat és kiváló
táncosok. Pataky Klári gyakorlottan adagolja a fentieket és a
fűszerezésről sem feledkezik meg.