Azok a tinik, akik pár éve a nyakukig lila-fekete, meg fekete-fehér kockás cuccokban, halálfejekben, feketére festett, lenyalt hajjal és feketére mázolt szemekkel mászkáltak, zömében ma a Rewind és az Otherside bulik erős jelenlevői.

Több mint valószínű, hogy ez nem csak hazánkra jellemző, hisz a fiatalok divatszokásai többnyire nyugatról jönnek, ahogy Skrillex is. Amikor nálunk az emó még erőteljesen szedte áldozatait, addig Skrillex már látta odahaza azt, hogy kezd lankadni From first to last sikere, hisz mint minden hasonló „stílust”, a fiatal társadalom hamar megun. Ekkor Sonny Moore sikeresen távozott a süllyedő hajóról, a Skrillex nevű mentőcsónakon, aztán szólókarrierbe kezdett. Nálunk ekkor még a dubstep a csekély(…) jól értesültek szórakozása volt, egy izgalmas, kísérletezgető stílus, majd jött Skrillex nemzedéke, és mindent megtettek, amitől szélesebb körben is hallgatottá válik az irányzat. Egyesítették azokat az elemeket, amik az átlagos hallgatónak is élményt szereznek, vegyítették más stílusok olyan motívumaival, amik mindig divatosak (Hip hop, reggae, electro, stb.). Hamar elérték azt, hogy a csőnacis, magát alternek képzelő rétegek is Skrillexéket hallgassák.
Skrillexet utálni viszont legalább akkora divattá vált, mint szeretni. Miért is?
Mert mindenki szeret hihetetlen egyedi lenni. Aki Skrillexet hallgat, úgy gondolja, az rétegzene, hisz a tömeg Katy Perry-t hallgat, a dubstep hihetetlen szubkulturális zene – persze ezek téves gondolatok.
A másik oldal még viccesebb, mert jelentős részük, amikor meghall egy Skrillex számot, mélyen belül hihetetlenül élvezi, de tudja, nem szabad az ilyet szeretnie, mert tömegemberré válik (persze nem mindenki ilyen, aki szidja Skrillexet, az is lehet, egyszerűen csak gitárzenét hallgat).

Egy kis nosztalgia Skrillex régi formációjától.  

Tehát Skrillex szidása azért divatos, mert így az ember lázad a tömegek ellen, bár vicces az, hogy tömegben lázad a tömegek ellen, tehát:
A sablon elkerülése válik magává a sablonná (ez jellemző a dubstep „egész történelmére is”).
Nos, Skrillex, a mi séróbárónk, rendkívül ígéretes üzletember, de közel sem jó zenész.

A jó zenész újat alkot, kísérletezik, stílust alakít ki, nem beszáll egy meglévő matekpéldába, és vegyíti azt más népszerű elemekkel. A jó üzletember pedig azt csinálja, amiből sok pénz jön be, pláne, ha azt még élvezi is.
A tömegkultúra fontos, kell, szükség van rá, hisz az egyszerű igényű széles réteget is ki kell elégíteni. Skrillex új „dallamai”, a Bangarang EP, pont ezt képviselik. Nem kísérletezik (Wolfgang Gartner-el, Sirah-al, 12th Planet-el közös számot írni nem nagy kísérlet), nem mutat újat, hisz nincs rá szükség, a Dubstep műfaj ugyanis még a csúcson van, majd ha elindul a közízlés egy másik irányba, Skrillex azt ismét meg fogja érezni, és újabb süllyedő hajót fog elhagyni.
Sajnos egyetlen számot sem tudok kiemelni a többi közül, ami kicsit is eltérne attól, amit Skrillextől hallhattunk az elmúlt pár évben, a kérdés az, a tömegek mikor unják ezt meg, de nem kell aggódni, maximum 1-2 év és ha Skrillex ügyes, már más stílusban fog játszani nekünk.