Színház

  • A király beszéde című filmből készül színpadi változat Kaposváron

    Magyarországon mutatják be először David Seidler
    rendező-forgatókönyvíró A király beszéde című Oscar-díjas filmjének
    színpadi változatát a kaposvári Csiky Gergely Színházban pénteken.

  • Alföldi rendezi a Patkányokat Újvidéken

    Gerhart Hauptmann Patkányok című tragikomédiáját mutatja be az Újvidéki Színház, az előadást Alföldi Róbert rendezi. A színház
    idei második bemutatójáról sajtótájékoztatón beszéltek a készítők.

  • A szerelem az építőiparban sem fair

    A pesti szombat este hihetetlen választékkal szolgál azoknak,
    akik a szórakozóhelyi agysejtrombolás helyett szellemi háztartásuk
    gazdagítása céljából indulnak útnak. Itt egy dzsessz koncert, ott egy
    kiállítás, és nini! Még olyan szervezetet is találunk, akik az
    építész szakma és a kultúra közötti kapcsolódási pontokat keresik.

  • Nyílt próba, nyílt poén

    Az Örkény Színház műsorra viszi a korábban Pécsett játszott Képzelt beteget. Ennek örömére nyílt próbát tartottak december 3-án, ahol egymás megviccelésén kívül még egy titkot is felfedtek, teljesen véletlenül. Természetesen azt nem fogom elárulni, inkább nézzék meg a darabot.

  • Neil Simont rendezett Puskás Tamás [interjú]

    Ő az akinek a rendezés kevéssé költői munka, de persze van hitvallása a kezdettől fogva volt. Történeteket akar mesélni felnőtteknek. úgy,
    hogy tátott szájjal hallgassák, ahogyan ő is tátott szájjal hallgatta a
    meséket gyermekkorában.

  • Hókuszpókusz A SYMA csarnokában!

    Gyerekként tátott szájjal meredtünk a trükköket bemutató bűvészre, aki érméket húzott elő a fülünk mögül és hölgyeket fűrészelt ketté. Emlékezhetünk még Rodolfóra is, a nagy bűvészre, aki ezernél is több trükköt tudott előadni a színpadon, vagy biztos sokan látták a Szemfényvesztők című filmet.

  • NYERJ BELÉPŐT: Frenák Pál Társulat – FIÚK

    Frenák Pál a nemek szerepét és azok viszonyrendszerét vizsgáló trilógiájának első és legnépszerűbb darabja. 2006-ban elnyerte a Lábán Rudolf-díjat, 2008-ban a Duna Televízió filmet készített belőle, 2011-ben pedig Frenák lett az évad legjobb alkotója. Az december 20-i előadásra nyerhetsz 2 db jegyet a Trafó Kortárs Művészetek Háza felajánlásából ITT!

  • Bivaly-szuflé

    A dán Thomas Anders Jensen eredeti története Nyugat-Európa és a Balkán határmezsgyéjén játszódik, de Parti Nagy Lajos szövege erre is rákontráz. Nála a sztori az ukrán-orosz határra tevődik át, ami különös átmeneteknek kínál játékteret. Egzotikus teremtények bukkannak felszínre, elhagyatott mocsarak tagolják a tájat, még a szürreális alpesi krokodil alakja is megidéződik, a helyi bivalyrezervátumról már nem is beszélve.

  • Egy kőkemény workshop

    Építészeti workshopnak szánt társadalmi meglétkérdéseket boncolgató előadás lesz december 14-én Fuga Építészeti Központban.

Antropos.hu TV

  • Elindult az Antropos.hu News (2022.nov.06.) (01:59)

  • Sziget - Art of Freedom 2018 (00:38)

  • Ez volt Red Bull Pilvaker: Itt a 2017-es teljes előadás (01:17:10)

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére