Film

  • Itt voltak az év legjobb animációi

    Az Anilogue idén is elhozta nekünk a rangos Cartoon d’Or animációs filmmustra öt jelöltjét, köztük a győztes darabot. Az öt rövidfilm mindegyike valóban érdekes alkotás, kettő közülük jelen cikk szerzője szerint igazi gyöngyszem, de azért nem távoztunk maradéktalanul elégedetten a moziból.

  • Superman kiskorában

    Valljuk be, meglehetősen ritkán találkozunk olyan filmmel, ami a főszereplő halálával kezdődik – pláne, ha mindez egy animációs filmben fordul elő. Az Astro Boy némi túlzással ugyan, de ezzel a fordulattal veszi kezdetét. Ám ne szaladjunk ennyire előre.

  • Zombieland: röhögjünk jót!

    Vannak műfajok, amelyek paródiáért kiáltanak, sőt, vannak, amelyek nem
    is bírják ki paródia nélkül. A modern zombifilmek (értsd: az eredeti
    Élőhalottak éjszakája óta készültek) tipikusan ilyenek, valami csavar
    mindig kell, hogy működjön, azt a csontot ugyanis, hogy maroknyi
    hőseink a zombirengetegben reménytelenül küzdenek legalább azért, hogy
    megérjék a reggelt, már ezerszer lerágták – szó szerint.

  • “Most erre kell mennem” [Csupó Gábor interjú]

    Csupó Gábor a Pannonia rajzfilmstúdióban kezdte, majd kivándorolt
    Észak-Európába, hogy az ottani sikerek után Amerikában kössön ki. A
    Simpson család kitalálója és a Nickelodeon legsikeresebb sorozatainak
    atyja, most pedig második élő szereplős nagyjátékfilmjét mutatta be. A
    Holdhercegnő díszbemutatóján teljes öt percig sikerült elterelnünk a
    figyelmét az autogramot követelő gyerekseregről.

  • Mesébe oltott jelmezpornó

    Magyarországon forgatott fantasyt Csupó Gábor. Akkor most megint mesefilm-nagyhatalom lettünk?

  • 2012 – A földkéreg tánca

    Főhősünket folyamatosan üldözi a katasztrófa: először limuzinnal
    menekül, utána egy hippi busszal, majd egy kis repülővel, aztán meg egy
    óriás teherszállító repülővel, legvégül egy bárkával.

  • Man In Black folytatódik

    A MIB 3.
    résszel kapcsolatban még nagyon sok a kérdés, ami biztos, hogy a filmet 2011-re mindenképpen leforgatják…

  • Áldás rátok!

    Michael Jackson szeretet megnyilvánulásai könnyebben emészthetőek, mint Kozsóé, bár néha
    nála is felröhögtünk.

  • Cartman bemutat

    Végre Magyarországra is megérkezett a South Park 13. évada – ennek
    örömére a Comedy Centrál meghívta Budapestre a négy kis pöcsös közül az
    egyiket, a dagadt, mocskos szájú Cartmant.

Antropos.hu TV

  • Wes Anderson meets Szomszédok [trailer] (01:00)

  • A pápa ördögűzője [trailer] (00:54)

  • Szupercella [trailer] (02:04)

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!
lap tetejére