A legújabb hollywoodi (és egyben antihollywoodi) dolgozat, a Zombieland a legegyszerűbb módszertant választja: gyűjtsük össze a legújabbkori zombihorror összes kliséjét, hordjuk egybe, gyújtsunk alájuk, majd röhögjünk egy jót. Járt utat tapos ráadásul: a neo-neozombifilmek alapvetésében, a Holtak hajnalában ugyanis (ami önmagában is remake) már eleve erős volt a paródiavonal (nem túl szerethető élők dagonyáznak a hedonizmusban egy plázában, és unalmukban lövöldöznek a halottakra, akik szintén nem élnek valami tartalmas életet, de az legalább őszinte). Ez volt egyébként az első film, nagyjából a jóval komolyabb 28 nappal később cíművel együtt, amelyben a zombik nem egy kilométeres sebességgel császkáló retardáltak, hanem habzó szájjal rohangáló őrültek voltak. Azóta pedig elkészült a Haláli hullák hajnala, Simon Peggék idióta, de nagy műgonddal összefércelt vígjátéka, amely sem a rekeszizmot, sem a gyomrot nem kímélte – tényleg vicces és tényleg brutális volt ugyanis.
 
Nem várható tehát, hogy a Zombieland megreformálja a horrorfilmiskolákat, de amit ígér, azt maradéktalanul betartja. Meg hát Woody Harrelson, rengeteg fegyver és zombik egy vásznon, el lehet rontani ezt, de komolyan? Elméletileg nem, és nem is sikerült.

Nem is szeretném további filmelméleti és -történeti bullshittel elterelni a figyelmet az alkotás lényegéről: adott egy emésztési zavaros, szociális fóbiás srác, aki haza akar jutni, meg egy tesztoszteron-túltengéses redneck, aki csak egy twinkie-t akar enni, szent küldetése közben pedig esetleg megdönteni a “zombie kill of the week” kategória rekordját. Ők ketten (egy zseniális jelenet végére) összekeverednek először egymással, majd két cinikus nővérrel, akik már a kergemarhakórból zombiapokalipszissé kulminált járvány előtt is csak játékszernek használtak mindenkit. Végül ahelyett, hogy mindenki menne a maga útjára, betérnek Beverly Hillsbe (hogy pontosan hova, az legyen meglepetés). A végén testi-lelki fordulatokkal teli csatajelenet egy vidámparkban… el tudjátok képzelni. De inkább nézzétek meg.
 
A Zombieland pontosan az, aminek látszik: véres-szaftos, agyzsibbasztó szórakozás, tökéletes másfél óra, amely ezzel együtt is elég okos és ironikus ahhoz, hogy ne érezzük mi magunk is zombinak magunkat, miközben ezt az elképesztő baromságot nézzük. Az utóbbi idők legőszintébb amerikai filmje.