Kinyílik a borító és egy luxusvillában találom magam, ahol még a tányéralátét is pávatollból van. Egyértelmű, hogy itt minden a pénzről, a szerelemről, a szexről és a buliról szól. Óriási Prince jel az ágy fölött, aranyborítás, finom kelmék, rózsaszirmok, már csak a nők hiányoznak innen, de Prince jóindulatúan rábízza ezt a feladatot a férfiak (és nők) fantáziájára. A nagybetűs, érzelmes P.I.M.P.-et alakítja, persze joggal kérdezhetnénk, miben különbözik ez a feka hiphop legaljától, a 50 Cent-féle vonaltól. Megmondom: a stílus, az elegancia, Prince hiteles tud lenni ebben a szerepben(?), amire akár a kb. 20 éves rutin is elég ok lehetne, de valójában mind tudjuk, hogy ez a vérében van.

Elárulom, hogy az új albumot és Princet nagyon féltettem attól, hogy valami teljesen újról fog szólni, rááll egy most futó nyomvonalra és. de nem. Kitart a megszokott Prince-stílus mellett, amit tényleg csak az ő nevéhez lehet kapcsolni, persze van egy kis vérfrissítés, modernizált hangzás is, hogy ne fulladjon önismétlésbe a dolog, nagyjából pont annyi, amit még elviselünk. Egyébként eléggé megdöbbentő, de tény, hogy Prince szinte az egész albumot teljesen egyedül játszotta és énekelte fel.

A 3121 és a Lolita hallatán valószínűleg minden Prince-őrült ujjongani fog, a spanyol nyelvű Te amo corazón szép kis szerelmes dal, de semmi különös, ez csak valószínűleg a “kell egy spanyol nyelvű is” már-már kényszeressé válásának eredményeként született meg. A Black sweat is igazán Princesre sikeredett, bár ezen már kétségkívül hallatszik, hogy milyen szelek fújnak. Az Incense and Candlest nem tartom túl jó lépésnek, ez a szám inkább a Justin Timberlake típusú énekeseknek állna jól, a Love-val együtt (bár becsülendő a próbálkozás). De a következő darab, a Satisfied már más dimenziókat nyit, ez a kis bluesos – gospeles hajtás nagyon jót tesz az albumnak (és Princenak is). Egy másik kedvencem az albumról a Fury, ugyan az énektudásnak jóval kevesebb szerep jut benne, rockosabb, olyan igazi “és most mutassuk be a zenekar tagjait” típusú nóta, pont ezért az album közepe helyett a legvégére tettem volna. A The word már sokkal nyugodtabb, igaz a végén bejön egy kis Santanás gitárszóló is. A Beautiful, loved and blessed egy duett Támarral, ami akármerre forgatom, akkor is csak egy sima r’n’b szám, meglepetések nélkül. A The dance, bossa novás vonala az angol ének ellenére nagyobb hatással lehet, mint például a Te amo corazón, ez is a sikerültebb, finomabban kidolgozottak számok közé tartozik. A Get on the boatra végre bulizni is lehet, az öncélú jammelésbe fulladás kifejezetten feldobóan hat az album végén, értem már, miért nem a Fury került a végére.