-Magashegyi Underground, ellentmondásos név – ilyesfajta dipólusság jellemzi a zenéteket is?
-Ez a két távol eső pont ad a zenekarnak egyfajta kényelmet, mozgásteret: hol egyik végletből a másikba, hol a másikból az egyikbe haladhatunk, és ez nem zárja ki azt sem, hogy megpihenjünk közben egy-egy tisztáson. Annyian kérdezték már ezt tőlem, hogy kemény fejtörőt okoz nekem, hogy ne ismételjem magam a válaszaimmal – de nyilvánvalóan mindaddig jogos ez a kérdés, amíg ez a két pont nem találkozik.

-Hogyan definiálnád a zenekar stílusát?
-A stílusa ennek a performance-nak maga a zene átszűrve a mi testi, lelki, fizikai, érzelmi idegrendszerünkön, a sajátságos dualitásával, emberközeliségével, amit a zenekar tagjai, mint emberek formálnak. Egy lehetséges pozitív utópiát szeretnénk létrecsalni.

-Hogy indult a MU története? Hogy kerültél képbe?
-Egyszer csak odaálltam 2 fiú mellé és valaki lefényképezett.

-Mi a helyzet a nagylemezzel?
-A nagylemez készül, lassabban, mint gondoltuk, a dalok már készen vannak, a hangszerelés és körülményei kérik még az időt. Speciális hangzásvilága lesz a lemeznek: szeretnénk, hogy az élet természetes zajai is megjelenjenek rajta, ehhez komoly technika, mikrofonok kellenek, rendeljük, kölcsönkérjük, mindent elkövetünk és keresgéljük a nekünk tetszőt. Lesznek különlegességek… egyik youtube kommentelőnk videóit megnéztük, és rájöttünk, hogy ő egy orgonista, a zenekarból Fodor Máriusz felvette vele a kapcsolatot, és úgy néz ki, hogy egy dalt együtt készítünk el, ebből is láthatod, hogy folyamatosan ismerkedünk, és amivel vagy akivel találkozunk, beépítjük a Magashegybe.

-Beszéljünk egy kicsit Bocskor Bíborkáról is, a Megasztárnak és a The Unbending Treesnek köszönhetően azért sokan nem elsősorban a MU énekesnőjeként ismernek. Hogyan fér meg egymás mellett a zenekar és a kvázi szólókarrier? Hol van a prioritás? A Magashegyi Undergrounban ki tudsz teljesedni vagy egyre többet fogunk hallani a más projectekben megjelenő Bocskor Bíborkáról?
-Nem hiszem, hogy az általad említett dolgok miatt ismernének fel az emberek, hogyha felismernek, én inkább a megismerkedést választanám, ha lehetne, ez pedig egy élő kapcsolatformát jelent, és ez jelenleg a Magashegyi underground. Ha közhellyel élnék, akkor azt mondanám, hogy minden csoda három napig tart, az öt évvel ezelőtti megasztár még csak csoda számba sem mehet, szerintem. Vannak természetesen egyéni elképzeléseim, mint mindenkinek, nagyon örülök, hogy ezek helyet kapnak a Magashegyibe, fogalmam sincs, mit jelenthet a karrier, mint létforma, főleg a szólókarrier, de az egyedüllét, ami magánnyal is járhat, most egyelőre nem vonz. Persze, kedvelem Kristófot, szívesen találkozom vele, cserélgetjük az eszméket, énekelünk is együtt, Pálfy Zsolt barátommal készítünk egy interaktív gyerekkoncertet – amint láthatod, itt is megjelennek más nevek, barátok, tehát ezek a munkák sem a szólókarrier részei. Bárkivel fogok együtt dolgozni, az nem fogja azt jelenteni, hogy „én”, hanem inkább azt, hogy „mi”.

-Mit jelentett számodra a Megasztár? A Magashegyi Underground egy kompromisszumoktól mentes projectnek tűnik, Te pedig nem tűnsz egy celebjelöltnek – a verseny viszont épp a popipar típusos megjelenési formája, ami viszont pont a közízlés kiszolgálásáról szól. Hogy élted meg mindezt?
-Nem tudom, amikor jelentkeztem ebbe a műsorba, fogalmam sem volt, mit jelent. Épp akkor jöttem ki Pestre Erdélyből, egy olyan helyről, ahol a környezetemben senki nem nézett ilyen műsorokat, tehát semmilyen prekoncepcióval nem indultam. A tények azt mutatják, hogy megismertem, pont addig maradtam ebben a világban, amíg a mások által formált közízlés kibírt engem, vagy kibírtam én. A Magashegyi Underground valóban kompromisszummentes, ez is a közízlés egyik része, ami hála nagyon sok médiumnak, az elmúlt időszakban sokat változott.

-Két közös dalotok is van a The Unbending Trees-zel. Hogyan találtatok egymásra Hajós Kristóffal?
-Kristóffal pár éve az MTV Iconon találkoztunk, egy közvetlen, jó lelkű embernek ismertem meg, ezért dolgozom vele szívesen. Az Overture-t eredetileg Kristóf Tracy Thornnal énekelte, csak aztán velem, a dal az MR2 akusztik műsorában igen jól sikerült… aztán itt van az Invisible, ami egy nagyon nehéz dal számomra, mert van benne egy hatalmas ünnepelt szomorúság, ami az én ízlésem késélén táncol: van, amikor ide esik, van amikor oda. Jól meg kell csinálni, ez a kulcsa.

-Zenehallgatóként milyen típusú előadókat preferálsz?
-Olyan előadókat, akik őszinték, spontánok, vagy akiknek közük nincs a valósághoz. Nagyon kíváncsi természetű vagyok, mindenkit meghallgatok, aki szembejön velem, vagy akivel én megyek szembe, válogatás nélkül, de figyelemmel.

-Térjünk vissza a zenekarhoz! A MR2-es akusztikus koncert után most csütörtökön ismét ilyen koncertet adtok, mi pluszt ad Nektek az akusztikus felállás? Több ilyen koncertre is számíthat majd a közönség?
-MR2 akusztik műsora után a zenekar beleszeretett jópár akusztikus hangszerbe, hangzásba, ezekkel kísérletezgettünk a próbateremben, utána kivittük az aluljárókba, aztán a kávéházakba, partizánkoncertekre, aztán jött az Eklektika, aki legalizálta ezeket a gerilla akciókat – ennek eredménye lesz hallható 29-én.

-Nyakunkon a fesztiválszezon, hol látható majd a zenekar idén nyáron?
-Nagyon örül a zenekar, mert idén is majdnem minden fesztiválon ott leszünk, és hogy hol és mikor, én is a honlapunkról (ami hamarosan megújul, Killfish megreformálta) vagy inkább a facebookunkról, ahol naprakészen jönnek a gegek és az információk, értesülök.