Egy fúvószenekari próbán az akkor szaxofonozó dobos odament az akkor trombitán játszó énekes gitároshoz, hogy vane kedve punkrock zenekart alapítani. Így született a Twentees, akiknek a zenéje végül leginkább az indie rockhoz húz, a bemutatkozó 2Face pedig olyan, mint egy kaján mosollyal kísért kézfogás a haverokkal miután felcsípted a csajt egy fesztiválon.
„ A dalok magányos estéken születtek, személyes élményeimet jelenítik meg. Szövegileg nem törekszünk nagyotmondásra, inkább csak hangulatokat szeretnénk megidézni. Olyan általános magánéleti élmények ihlették a dalokat, mint a csalódás, a szakítás, a remény vagy a dilemma.” – Mesél a dalok születéséről Balázs Konrád, a zenekar énekesgitárosa. A kislemez Vári Gábor hangmérnök bábáskodásával születetett a szegedi Black Hole Sound stúdióban, ahol többek között a Fish! legutóbbi két nagylemeze is készült. Az albumon három angol és egy magyar nyelvű szám dübörög, „pofátlan briteskedéssel” a hódmezővásárhelyi srácoktól – mert most a húszéveseké a világ!
A zenekar élőben legközelebb szilveszterkor lesz látható, ahol a hódmezővásárhelyi utcabálon a Kowalsky Meg a Vega zenekar előtt lépnek fel. A zenekar tagjai: Balázs Konrád (ének, gitár), Böjti Tamás (ének, basszusgitár), Prjevara Miklós (gitár), Héjja Áron (dob).
Hozzászólások