Online elérhető a korábbi zeneakadémiai koncertek

Online teszi elérhetővé az Óbudai Danubia Zenekar korábbi zeneakadémiai koncertjeit...

Online teszi elérhetővé az Óbudai Danubia Zenekar korábbi zeneakadémiai koncertjeit, a sorozat weblapjukon és Facebook-oldalukon péntek este kezdődik.

Az első estén a zenekar egy 2018-ban elhangzott műsora lesz látható-hallható Übermensch címmel. A közönség Copland, Wagner és Richard Strauss műveit hallhatja Hámori Máté vezényletével – közölte a zenekar pénteken az MTI-vel.
A sorozat koncertjei ezt követően minden héten szombaton este fél nyolctól lesznek láthatóak. “Bár a valódi közösségi koncertélményt nem tudják pótolni a felvételek, számunkra is izgalmas visszaidézni ezeket a pillanatokat, és talán olyanokhoz is eljut így a muzsikánk, akik valamilyen okból nem látogatják, vagy nem tudják látogatni hangversenyeinket. Szerintem azok számára is szép élmény lesz, akik az eredeti koncerten is velünk voltak a Zeneakadémia Nagytermében. Ráadásul az ifjabb korosztály is nyugodtan megpróbálkozhat most ezekkel a zenékkel, hiszen az otthonukból nézve megvan a lehetőségük arra, hogy ne kelljen az egész koncertet egy helyben végigülniük” – idézi a közlemény Hámori Máté, a zenekar művészeti vezetője szavait.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére