-Hogy alakult a banda, honnan jutottatok idáig?

-Ábrahám Zsolt: Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy 2006-2007-ben Yonderboi zenekarában játszottunk közösen egy turnén, és a koncertek után Szőcs Gergővel együtt, hárman zenélgettünk. Eredetileg ez egy hobby projektnek indult, kvázi feldolgozásokkal. Elkezdtünk próbálni, de közben erősen telt az idő nekiálltunk saját számokat összerakni (ekkor már 4 tagú volt a banda Ács Oszkárral).
-Szűcs Krisztián: Egyébként azért vicces ez az egész, mert mindenki mindenkivel már zenélgetett előtte, de közös zenekarunk ilyen értelemben még nem volt. Gyakorlatilag olyan 2008 körül kezdtünk el saját számokat készíteni és nagyjából most jutottunk el odáig, hogy összeállt a lemezanyag, amit sikerült is fölvenni.

-Eredetileg ugyebár négyen voltatok a csapatban, de nemrég távozott Szőcs Gergő a bandából. Van már konkrét elképzelésetek, hogy ki kerüljön a helyére?

-Á.Zs.: Érdekességnek említsük meg, hogy december 29-én játszottunk az Alexandra Pódiumon, ami a lemez sajtóbemutatkozó koncertje volt, és ott egy régi jó ismerősünk, Frenk dobolt, aki mellesleg szenzációs dobos, de nem ő lesz az állandó dobosunk.
-Sz.K.: Hamarosan ki fog derülni, hogy ez hogy fog kinézni, de az biztos, hogy már tavasszal, illetve nyáron szeretnénk játszani normálisan.

-Hobbyzenekarként kezdtetek. Mi volt az a pont, ahol úgy éreztétek, hogy ez már komoly?

-Á.Zs.: Roppant agyafúrt módon olyan feldolgozásokat játszottunk, amiket szeretünk (a Depeche Mode-tól a country zenéig bármit), az egyik próbán Krisztián bedobott egy dallam-ötletet, ami mindenkinek tetszett, így onnantól kezdve saját számokat is játszunk.
-Sz.K.: Persze közben rájöttünk hogy nincs is időnk arra, hogy hobby zenekar legyünk. Majd ha megöregszünk, akkor esetleg. De igazából az, hogy egy zenekar hobbyzenekar vagy sem, az nem azon dől el, hogy milyenek a körülmények hanem, a saját szándéktól. Valószínűleg ha komolyan veszi az ember azt amit csinál, akkor előbb utóbb mások is látják, hogy ez nem hobby.

-Sokan úgy vélik, hogy a The Twist a Heaven Street Seven angol változata. Mennyire tartjátok ezt reálisnak, vagy mivel tudnátok megcáfolni mindezt?

-Á.Zs.: Egyrészt aki volt már The Twist koncerten, az le tudja szűrni, hogy azért nem ugyanaz a közönség, mint a Heaven Street Sevennél. Eddig az alapján ítéltek meg minket, hogy a HS7 két tagja is benne van, főleg az énekes, aki ugyebár a legmeghatározóbb egy zenekarban, aki determinál sok mindent. Eddig mindössze egy tucat koncerten láthattak minket, de most hogy már megjelent a lemez a különbség, szerintem, egyértelműen látszik.
-Sz.K.: Zeneileg elhatárolni a két dolgot már nehezebb kérdés, de azt gondolom, hogy a The Twist – alap koncepciója szerint – kicsit kísérletezőbb. A The Twist lényegében bármit megengedhet magának zeneileg, hiszen nincs akkora tétje, mint a Heaven Street Seven esetében.

-Mondhatjuk, hogy az angol szövegekkel tudatosan nyittok külföld felé?

-Sz.K.: Ez egy nem titkolt szándékunk. Rengeteg dolog van tervben, de ezek még gyerekcipőben járnak, így nem fogok róluk beszélni, de a válasz IGEN.

-Mesélnétek a Message Come című klipről valamit?

-Sz.K.: Ez egy vicces dolog volt. Gergő unokatestvérének van egy operatőr ismerőse Aaron Philips, aki dolgozott már együtt Floria Sigismondival is (elég komoly projektekben vett részt), szóval megmutattuk neki a dolgot és szerencsére tetszett neki, így elvállalta, hogy eljön Pestre és leforgatjuk a klippet. Tulajdonképpen ezt nem is nevezném klipnek, inkább egy bemutatkozó kis filmnek, ahol úgymond „bemutatjuk a fejünket”, hiszen egy zeneileg még erősen kezdeti fázisban lévő dolog volt. Akkor még nem annyira alakult ki, hogy mit is akarunk csinálni, éppen ezért nincs rajta a lemezen ez a kicsit abszurd, kicsit vicces bemutatkozás.

-Beszéljünk akkor az albumról, ami december elején jelent meg. Mire utal a lemez címe?

-Sz.K.: A címe, Live Through The Cool, durván fordítva „éld túl a coolt”, ami valami olyasmire próbál utalni, hogy mostanában a „pop bizniszben” elég nehéz különválasztani: hol kezdődik a zene, és hol kezdődik a reklám. Túlságosan összemosódtak a határok. Mi inkább a zenével szeretnénk foglalkozni, mivel úgy gondoljuk, hogy ha ezen az úton járunk akkor lehet, hogy túlélünk olyan dolgokat, amik most nagyon hangosak meg színesek, de valószínűleg nem tartanak sokáig.

-Az albumot hogyan lehet összekötni Krúdy Gyulával?

-Sz.K.: Igazából nyilvánvaló, hogy vannak olyan külsőségek, illetve hangulatok, amiket mindannyian szeretünk. Szeretjük ezeket a 100 évvel ezelőtti dolgokat, nem is beszélve arról, hogy a lakás, ahol a borítófotó készült totálisan inspirált minket arra, hogy csináljunk egy ilyen jellegű képet. De elég természetesen is jött ez az egész, hiszen a zenekar tagjainak sajátos pszichéje van, ami abszolút passzol ehhez a világhoz. Ez markánsan meg is jelenik a borítón, amit mellesleg egy nagyon kitűnő szakember készített: Fürge alias Jakab Péter barátunk, aki nem csak a külső borítót készítette, hanem az egész artworköt. A lemez megjelenésében egy általános hangulatot tükröz, amihez mi közelállónak éreztük magunkat, de ettől függetlenül, ha zeneileg elemezni akarjuk, rengeteg dolog van benne. Például a ’60-as évek. Aztán vannak olyan dalok, amik inkább a ’70-es évek popzenéjére hagyatkoznak, vagy vannak elég beteg diszkó számok is. Amúgy konkrétan van egy dal, amelyben Krúdy Gyulától idézünk.

-Mennyire érzitek azt, hogy ez az album újítás lenne hazai téren, illetve mivel próbáltok kiemelkedni a hazai popéletből?

-Sz.K.: Borzasztó nagy bizonyítási kényszer nem volt bennünk, picit tudatosan van egy visszafogott része is az egésznek.
-Á.Zs.: Egy szép, egységes ívű valamit akartunk létrehozni, ami változatos – az elejétől elér a végéig.
-Sz.K.: Ráadásul ma azért nehéz lenne megmondani, hogy mi az újítás, mert gyakorlatilag minden újításként van eladva. Persze minden, ami egy adott időben hipercool, az pillanatok alatt lefoszlik és akár már két év múlva is csak az marad meg belőle ami érdekes: a zene.
-Á.Zs.: Van a divatszakmában egy nagy mondás, hogy „a legcikibb mindig az éppen lejárt divat” – egy csomó ilyen lemez készült, reményeim szerint mi azért ettől távol állunk, mert egy elég széles zenei skálán mozgunk. Ez szerintem egy olyan lemez, amit meg lehet hallgatni 10 év múlva is.

-A rádiókban nagyon sokat játszották a számaitokat, például a The Original-t. De nekem mégis az Amateurs-nél csillant fel a szemem, amit Sena-val karöltve készítettetek. Milyen volt a közös munka?

-Sz.K.: Végülis ezt a számot szántuk, amolyan következő kislemeznek. Ez a dal nagyjából már két éve kész volt demo formában, de közben filóztam, hogy ebből valami hiányzik. Rájöttem, hogy egy női ének kellene még bele, és akkor gyorsan gondolkoztunk, hogy ki lehetne a megfelelő. Egyértelműen Sena jutott eszünkbe, bár ez azért elüt attól a világtól, amiben ő általában mozogni szokott, de talán nem nagyon. Azelőtt is tudtam, hogy ő nagyon sokrétű énekesnő, iszonyatosan jó élmény volt vele felvenni a számot. Pillanatok alatt abszolút ráérzett a dal lényegére és pont csak annyit változtatott rajta, hogy tökéletes legyen.

-Hogyan tudtok egyensúlyozni a magyar pop piac és a saját stílusotok között?

-Sz.K.: Igazából mi olyat csináltunk, amit szerettünk volna és nem foglalkoztunk azzal, hogy mi lesz . Nyilván foglalkoztat hogy hogyan fogadják, de nem ez az elsődleges szempont ezt a jellegű zenét külföldön sokkal jobban értékelik. Magyarországon az a baj hogy csak azok a dolgok működnek, amik borzasztóan egyértelműek. Ez meg pont nem olyan, tehát kicsit nehéz a dolgunk, ilyen értelemben.

-Milyenek a visszajelzések az albummal kapcsolatban? Akár rajongói vagy szakmai oldalról?

-Sz.K.: Általában erősen pozitívak voltak a kritikák és nagyjából pont olyan dolgokat említettek meg, vagy emelnek ki, amikről mi is úgy gondoljuk, hogy érdekesek. Csak egy hónapja jelent meg a lemez, előtte egy tucat koncertünk volt, nem ismernek még minket sokan. Ez pedig egy olyan zene, amit valamelyest jó ha ismernek, mielőtt koncertre jönnek. Pecsát nem fogunk megtölteni vele, de szeretnénk ezt a dolgot beindítani aztán meglátjuk…