R.I.P.

Lou Reed eltávozott

Búcsúzzunk el tőle
Október 27-én, vasárnap elhunyt a zenetörténelem egyik legnagyobb személyisége, Lou Reed. A Velvet Underground gitárosaként, vokalistájaként és zeneszerzőjeként kezdte, majd szólókarrierbe kezdett, és Perfect day című számával világsikert aratott.

Egy világ vesz ma búcsút az interneten attól az embertől, aki több évtizeden keresztül megújította a rock zenét, majd híressé tette a Trainspotting című film egyik legbizarrabb jelenetét. Mint Lou Reed, pályafutása 1972-ben indult be, Walk on the wild side című slágerével. Ezek után mindvégig termékeny maradt, együtt dolgozott olyan nagy nevekkel, mint Andy Warhol, Patti Smith és David Bowie.

http://antropos.hu/data/8015/2.jpg

Többek közt filmszerepeket is vállalt, de életének legnagyobb részét természetesen a zene tette ki. Élete során megalkotta a zenét, amit a mai napig dúdolnak és megosztanak egymással az emberek, felejthetetlenné tette saját nevét.

Az idei év áprilisában májátültetést végeztek rajta, és később úgy nyilatkozott magáról, hogy „nagyobb és erősebb” lett, mint valaha. Otthon halt meg, csendes körülmények között, és halála után olyan nagy nevek vettek tőle búcsút az interneten, mint Samuel L. Jackson, Lenny Kravitz vagy Elijah Wood. John Cale, a Velvet Underground egyik tagja így beszélt róla:
„A világ elvesztett egy jó dalszövegírót és zenészt… Én elvesztettem az iskolai pajtásomat.” 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére