2010. április 11. József Attila születésének évfordulója mellett más miatt is emlékezetes lesz ez a nap, ugyanis ekkor kerül sor a magyarországi parlamenti választások első fordulójára. Ennek apropójaként, egy szerintem igen szellemes ötlet keretében a Bëlga nevű formáció elkészített egy csak a választásokra koncentráló lemezt, melyet a cél érdekében – meg nyilvánvalóan a zenei piac aktuális helyzete miatt is – ingyenes letölthetővé tettek a honlapjukon. Az album 13 ízig-vérig Bëlga nótát tartalmaz, és ezek közül finoman szólva egyik sem nevezhető politikailag korrektnek.

A dalokban elhangzik mind az, amit ma a különböző politikai pártok szoktak egymásra kiabálni. Az összes klisé, kezdve a balliberálisoktól egészen a szélsőjobbig, mindegyik párt megtalálható a fiúk szövegeiben, hol burkoltan, hol egyértelműen kimondva. Természetesen rengeteg trágár és ocsmány jelzőkkel is illetik a Parlamentben ülő személyeket, de rajtuk kívül kapnak még a BKV-sok is, meg mindenki, akit úgy általában utálni szoktak. A “Dilettánc” című szám például a pesszimista magyarokkal, és az általános negatív hangvétellel foglalkozik, de ugyanebben a nótában megkapják a magukét az interneten név nélkül okoskodó “kommentbetyárok” is.

Az egész album egy hatalmas anyázás, amiből azonban nem tudunk meg semmi újat. Tulajdonképpen összegyűjtötték nekünk azokat a mondatokat és szófordulatokat, amelyeket magunktól is tudunk, és amelyeket nap, mint nap hallunk és olvasunk a sajtóban. Egy darabig vicces ez, meg nyilván egy görbe tükör a mai magyar társadalom és a gondolkodni nem képes pártkatonák számára, azonban ez 13 dalon keresztül nekem kicsit sok. Főleg úgy, hogy a számok többsége most is tipikusan bëlgás, ami alatt a fiúk szövegelési technikáját értem. Nekem az nem rap, hogy egy előadó egy szuszra elmond annyi szót, amennyit csak tudod, és örülnöm kell, ha ezekből akár csak egy is rímel. Ez persze ízlés kérdése, de amint említettem, igazán tartalmilag sem vagyok kompenzálva.

Leszámítva a Dilettánc és a Politika című számokat – amik kicsit visszaidézik a régi klasszikus nóták feelingjét – számomra tartalmilag elég semmitmondó a korong. Pontosan ugyanolyan lózungokkal dobálóznak, mint azok, akiket oltanak, azonban végig ezt csinálni már nem vicces, hanem unalmas. Nekem kicsit olyan “muszájból” írt daloknak tűnik pár szám, mert bár az alapötlet tényleg jó, maga a kidolgozás nem sikerült valami fényesre – még akkor sem, ha pontosan értem, hogy mire gondolnak, és adott esetben még egyet is értek velük. Ettől függetlenül a hű Bëlga rajongóknak biztosan tetszeni fog, de én azért remélem, hogy az idénre tervezett másik három lemez ennél nagyobbat fog majd szólni. Én legalábbis rájuk szavazok.