Klippremier: PASO vs. Michael Bublé

Ezen a héten Kanadával csap össze  egy hazai új videó.

Elkészült az új PASO klip! A No Love in Town, különlegessége, hogy kizárólag okostelefonnal rögzítették, továbbá a novemberben megjelent, azonos névre keresztelt, kislemez címadó dala.

 

A szaladgálós videót, New Yorkban forgatták. A zenekar frontembere, KRSA, nővérét látogatta meg a nyüzsgő metropoliszban, vendégszerepelt a Toasters szülinapi koncertjén, mindemellett még klipforgatásra is volt ideje. A forgatás két napot vett igénybe. A stáb csupán két személyből, KRSA-ból és testvéréből állt. A No Love in Town szövege és hangulata remekül passzol a városhoz. Az egyes jeleneteket Manhatten utcáin forgatták, a város olyan ismert részeit láthatjuk, mint a Times Square, vagy a Central Park.
Főleg a húgom volt az operatőr, de néha én is besegítettem, magam előtt tartva az okostelefont futottam keresztül-kasul az utcákon. A történet szerint a szerelmet hiába keresve szaladok végig a városon, a két nap alatt 20-25 kilométert tettem meg így.” – mesélte KRSA
A klippel egy időben jelent meg a csapat No Love in Town EP-je. A kislemez rendhagyó módon okostelefonon is letölthető, December 12-ig egyéb PASO alkalmazással együtt ingyenesen hozzáférhető.
Azok se csüggedjenek, akik nem rendelkeznek a korszerű készülékkel, hisz a zenekar rájuk is gondolt. Az öt számos kislemez egy másik szokatlan módon, póló formájában is beszerezhető. A ruhadarabokon belül található kód segítségével, a zenekar oldaláról lesz elérhető a kislemez, mely a jövő tavaszra tervezett dupla lemezes album előfutára.

Az idei karácsony se múlhat el ünnepi videó nélkül. Ezúttal Michael Bublé, kanadai származású, Grammy-díjas énekes lepte meg rajongóit. Októberben Christmas névvel különleges, ünnepi albumot jelentetett meg. A Santa Clous is Coming to Town a lemez címadó dala.
A karácsonyi korongon olyan népszerű dalok is felcsendülnek, mint Mariah Carey nagybecsű slágere az All I Want for Christmas Is You, vagy az örökzöld Jingle Bells. Bublé saját stílusában ad elő olyan slágereket, mint a Silent Night, Have Yourself a Merry Little Christmas. A feldolgozások mellett egy saját szerzemény is hallható, melynek címe Cold December Night. Az Albumon ShaniaTwain is vendégszerepel. A Christmas az énekes Crazy Love albumának utódja, mely több mint 7 millió példányban kelt el világszerte.
Imádom az ünnepeket, így régi vágyam volt egy igazi karácsonyi lemez kiadása. Hiába volt 35 fokos nyári hőség Los Angelesben, teljesen télies hangulatba kerültünk a felvételkor. Persze sokat segített, hogy karácsonyi dekorációt raktunk fel a stúdióban…. július közepén!” – árulta el Bublé 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére