A harmincas éveiben járó, amerikai születésű, japán felmenőkkel rendelkező Steve Hiroyuki Aoki elektro zenész
és producer jelenleg a világ egyik legfelkapottabb Dj-je. Kaliforniában, New Port Beach-en nevelkedett két testvérével. Aoki két diplomát is szerzett az érettségi után, egyiket női tanulmányokból, a másikat pedig szociológiából.
20-as évei elején, 1996-ban megalapította saját lemezkiadóját a Dim Mak-ot, ami nevét Aoki egyik nagy kedvence után, Bruce Lee után kapta.
A kiadónál az elmúlt évtized legmenőbb bandái kezdték meg karrierjüket, illetve fordultak meg, mint például a MSTRKRFT, a Mystery Jets, vagy a Szigetet is megjárt The Bloody Beetroots, a Bloc Party vagy a Klaxons. Debütáló albuma 2008-ban jelent meg Pillowface and His Airplane Chronicles címen,
legutolsó albuma pedig 2012 januárjában Wonderland címmel, olyan neves előadók közreműködésével, mint LMFAO, Kid Cudi, Travis Barker, will.i.am vagy Lil’ John. Mindezek mellett Aoki folyamatosan stúdiómunkákon dolgozik szintén híres zenészekkel, előadókkal, mint például The Bloody Beetroots, Armand Van Helden of Duck Sauce, Afrojack, Laidback Luke, Sidney Samson vagy Tiesto.
Youtube-os interjújából kiderül, ezek után még több előadóval dolgozik majd együtt közös számokon. És ha ez mind nem elég, Steve nagy remixer hírében is áll, együtt dolgozott Kanye Westtel, Eminemmel, a Jackson 5-val, Lil’ Wayne-el, Mike Posner-rel, Lenny Kravitz-zel, a The Killers-sel, Snoop Doggal vagy a Peaches-sel. When The Wind Blows című száma amit az All American Rejects-sel készíett, 2008-ban hetekig vezette az angol toplistákat.
Kattints a képre és nézz mégtöbb Sziget 2012 fotót!
Saját ruházati lánca 2006-ban alakult, de gyártott a WeSC-el közösen fülhallgatókat a zöld minden árnyalatában (ez a kedvenc színe), de komoly kapcsolatban áll a Supra Footwear-rel, a Burtonnel és a KR3W Apparrellel. Apja nyomdokaiba lépve 2 saját étterme van, az egyik New York-ban, a másik Los Angelesben.
2009-ban saját magazint is létrehozott MYMAG néven.
Ő az akit 1 millióan lájkolnak!
Hozzászólások