-Az új lemez címe Nagyvárosi éjszakák lesz. Ez nekem egy kicsit bohém életet tükröz. Milyen számodra egy tipikus nagyvárosi éjszaka?
-Tipikus szerintem nincsen. Mindig más. Ez az anyag az utóbbi 1-2 évnek a termése, amikor valóban ilyen bohém életet éltem és élek, bár most annyira nem. Nekem speciel a nagyvárosi éjszaka tele van erotikával, tele van mérgekkel, alkohollal, droggal, szerelemmel, gyűlölettel, barátságokkal.

-Miben fog különbözni ez a lemez az előzőtől?
-Talán annyiban, hogy nem olyan zárkózott. Kicsit nyitottabb, szabadosabb, lazább és könnyedebb. Ugyanakkor szerintem sikerült a könnyedség mellett mélységet is vinni a dologba. Bár nagyon egy koncepcióra megy végig az egész lemez, főleg egy erotikus szálra van felfűzve az egész. Nagyon személyes élményeimet fejeztem ki, ami kétségessé teszi azt, hogy ezzel a közönség tud –e azonosulni, de én remélem, hogy igen.

-Ha visszagondolsz arra, hogy milyen voltál a Szívzörejek album készítése idején és milyen vagy most, akkor változtál valamit az elmúlt években?
-Nagyon sok minden történt azóta. Nagyon zárkózott ember voltam, az utóbbi években pedig átestem a ló túl oldalára. De nem olyan szempontból… igazából most se vagyok egy szószátyár ember, de sokat változott az életem. Minden ember a korral bölcsebbé válik. Sok mindent megtanultam az elmúlt évek alatt, amiket nem is gondoltam volna.

-Mint például?
-Tiszteletet. Egyszerűen arra kell vigyáznom, hogy ne húzzam fel magam azon például, ha olyan dolgokat látok a tévében, vagy hallok a rádióban, vagy valahol olyan produkciókat tolnak előre, ami egy darab szar. Nyilván próbálkozom ezzel – azzal, viszont nekem sokszor nem jön össze, és az emberben ilyenkor előjön egyfajta irigység. Ezt az irigységet már tudom kezelni, mert rájöttem, hogy semmi értelme. Ha az ember féltékeny másra, az mindig visszacsap.

-Van valami állandó félelmed?
-Igen, a halál. Mindig is kerestem az öröklétnek a titkát. Sok helyen jobb lett volna, ha nem keresem, ilyen – olyan vallási felekezetekben például. Aztán 17-18 éves koromban rájöttem, hogy semmi értelme a vallásos dolgoknak. Azóta is próbálom magamban feldolgozni a halál tényét. Már kiskoromban is féltem tőle, de egyre inkább azt gondolom, hogy azzal válhatok halhatatlanná, hogyha a zeném az. De semmi sem garantálja, hogy a zeném az lesz.

-Gondolkoztál már azon, hogy vajon a közönséged miért szereti a zenédet? Mit kapnak tőled?
-Olyat, amit Magyarországon nem lehet látni. Valami olyasmit csinálok a zenében, meg fent a színpadon, ami nagyon egyedi. Egy űrt töltök be gyakorlatilag a magyar könnyű zenében. Én mindig zsigerből ellene megyek mindennek, a trendeknek. Soha nem álltam be a sorba. Ettől viszont sok embernek felfoghatatlan, és nem tudják értékelni. Ez egy csapda, mert vagy nagyon jól fog elsülni az egész, vagy totálisan bedől. Nagyon hazárdjáték, amit csinálok, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez bejön.

Kattints a képre és nézz mégtöbb fotót Frenk-ről!

-A dalszövegeid középpontjában a szerelem keresése, a férfi-nő harc áll. Nem titok, hogy egy ideje tartós párkapcsolatban élsz. Lehet, hogy ez hatással lesz a következő dalaidra?
-Egyszer és mindenkorra szeretném lezárni ezt a fajta korszakomat, hogy ilyen dolgokról írok. Annyi minden van még, amiről lehetne és nem feltétlenül e köré kéne fűzni a dalokat. Ez a lemez most már ilyen lett, amilyen… jó így, csak még egy olyan korszakhoz köt, amikor a legszabadosabb időszakomat éltem. Most más a helyzet, de azt, hogy meddig tart azt csak isten tudja. Ettől függetlenül teljesen más dolgot szeretnék csinálni a harmadik lemezemen, egy más világot szeretnék megtalálni. Ki akarok lépni ebből a hősszerelmes figurából, mert ebből elegem van. Gyakorlatilag kimerítettem a témában rejlő lehetőségeket, úgyhogy szeretnék változtatni a dolgokon. Persze ehhez az is kell, hogy még jobban nyissak kifele, mert nagyon be voltam zárkózva. Most jobban érdekelnek az emberek, nem csak magamra gondolok, nem magamat próbálom vigasztalni vagy éppen feldobni, hanem érdekelnek a körülöttem lévő emberek. Valahogy elkezdtek érdekelni más művészek munkái. Szeretnék társművészetekkel is foglalkozni, festményeket és kiállításokat nézni, meg színházba menni, szóval, amiket eddig egyszerűen elhanyagoltam pontosan az életmódom miatt.

-A kiskoncerteket szereted jobban vagy a fesztiváljellegű fellépéseket?
-Inkább a nagykoncerteket szeretem. A kiskoncertnek is van egy varázsa, de a színpadi show-t jobban szeretem. Mindig is arra törekedtem, hogy legyen valami plusz és ne csak ott álljon hét ember, mint egy darab fa. Nyilván egy kis színpadon ezt nem nagyon lehet megoldani. A kisszínpad pedig azért jó, mert ott tudok kommunikálni a közönséggel, az egy bensőségesebb dolog és nyilván máshogy is énekel az ember, ha egy csöndesebb helyen van.

-Miben nyújtasz pluszt?
-Nagyon szeretek táncolni. Az a baj, hogy nagyon sok ötletem van, de nagyon kevés olyan hely, ahol ezt meg lehet csinálni, mert kicsi a színpad és pénzem sincs annyi, hogy ezeket megvalósítsam egyelőre. De erről még nem akarok beszélni, mert ha nem valósul meg, akkor az ciki. Főleg ilyen színházias dolgokat szeretnék. Összekombinálni a zenémet kortárs tánccal meg ilyenek. Addig is a magam kis szűk lehetőségei között valósítom meg ezeket a show szerű fellépéseket, például filmeket vetítünk, amik rólam szólnak. Ezek egy kis pluszt adnak a számok szövegéhez.

-Feltűnt, hogy az utóbbi időben visszafogottabb lettél a színpadon, például kevesebbet vetkőzöl. Ez tudatos?
-Igen, kevesebbet vetkőzöm és nem nagyon sminkelem magam, mert azt vettem észre, hogy ez sok az embereknek. Egyszerűen képtelenek felfogni, hogy ez most mi. Sajnos ez sokszor ellenszenves nekik és akkor jön a buzizás… ez egyszerűen elvonja a figyelmet a zenéről. Az emberek azon csámcsognak, hogy na ez hogy néz ki és ezért szeretném, hogy figyeljenek most picit a zenémre. Aztán utána lehet megint vetkőzni meg sminkelni meg segédeszközöket használni a színpadon.

-Szerinted miért nem tudják befogadni, amit a színpadon előadsz?
-Azért, mert nincs ilyen. Nekem az a bajom, hogy félnek az emberek az ismeretlentől. Minden, ami nem illik bele az ő kis világukba az ellenszenves nekik, vagy nem érdekli őket és nem tudnak nyitni. Én például mindig is egy olyan ember voltam, akit egyáltalán nem érdekelt, hogy amit hallok vagy látok az milyen stílusú. Az én világom az egész világ valahogy. Gyakorlatilag én így ki vagyok nyitva bármiféle dologra.

-Ez kompromisszumnak hangzik. Nem lehetne az embereket egyszerűen hozzászoktatni?
-Egyelőre azt látom, hogy nem. Most nem kezdek el politizálni, de gondolkodásbeli, vagy most divatos szóval, morális válságot látok az emberek fejében. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy nagyon lehetne érvényesülni. Szórakozni akarnak és nem azt akarják látni, hogy valaki provokálja őket. Provokálják őket eleget a politikusok. Én ezt látom, de lehet, hogy túl pesszimista vagyok ilyen szempontból. Amíg a gyűlölet, a másiknak a kibeszélése mozgatja őket, ahelyett, hogy az emberek magukba néznének, hogy velük mi a baj, addig nem hiszem, hogy én ezt a dolgot olyan marha sikeresen véghez tudnám vinni. Mindig másra mutogatnak, hogy ő gyógyítson meg engem, vagy ő segítsen rajtam és nem gondolnak bele, hogy mindig magukkal kell kezdeni. Amíg ezt nem tudatosítják magukban, addig ez az ország nem fog előbbre lépni semmilyen szempontból. Nemcsak az ország, hanem a világ sem.

-Tervezed, hogy egyszer majd nyitsz külföld felé is?
-Gondolkoztam rajta, csak mindennek ellenére én szeretek itt lenni. Annak ellenére, hogy egy kibaszott nagy szenvedés az egész… lehet mazochista vagyok, de mégis szeretek itt lenni. Meg magyarul írok, én nem tudok például angolul írni. Egyrészt nem is tudok olyan jól angolul, másrészt ez az anyanyelvem és így tudom kifejezni magam.

-Mik a hosszú távú terveid a jövőben?
-Nagyon szeretek álmodozni, ilyen típus vagyok. Ez nem baj alapvetően, de nem szabad, hogy csak az álmok irányítsanak. Az álmodozással elmegy marha sok idő és energia, és végül nem történik semmi. Tervezgetek, de egyszerűen csinálnia kell az embernek a dolgát, aztán majd meglátjuk.