Johnny Cash adta az ihletet, Cseh Tamás a mentőövet!

„Egy koncertező, de nem nagyszínpados zenekar segítség nélkül nem tud jól működni.”

A Johnny Cash dalokon felnőtt formáció sikeresen zárta a tavaszi turnéját, amit az NKA Cseh Tamás program segítségével valósított meg. A Nyughatatlan zenekar 2010-ben alakult, idén adta ki harmadik nagylemezét, amit a nyári turnéjukon népszerűsítnek. A zenekar énekesét, Kovács Kornélt a Cseh Tamás programról kérdeztük.

„A hazai klubkoncertezés egy jól működő, de országosan nem ismert zenekar számára önerőből nehezen megvalósítható. A zenekar a nyári koncertekből finanszírozza a tavaszi és az őszi turnékat, de gondolni kell az általános kiadásokra is, mint a próbaterem, a videoklip készítés, a stúdiózás, vagy a facebook hirdetések. Ha a zenekar működéséről kérdeznek, én abban hiszek, hogy egy zenekar akkor lehet sikeres, ha az első években mindent visszaforgat, később pedig a bevétel 30-50%-át a zenekarra költi. Segítség nélkül egy koncertező, de nem nagyszínpados zenekar nem tud fejlődni. Vannak kivételek, tehetségek, és születnek olyan dalok, amik minden akadályt áttörnek, de nem ez az általános. Szerencsére a Nyughatatlan számára már több alkalommal is dobott mentőövet a Cseh Tamás program. Tavaly és idén is külföldi turnékhoz kaptunk támogatást. A segítségnek köszönhetően egyre színvonalasabb a produkció, és ennek köszönhetően egyre több felkérést is kapunk. Januártól májusig tartottuk a lemezbemutató turnénkat. A lemezt önerőből készítettük, de a turnét a program támogatta. Két zenekar is fellépett velünk Nagy Barnabás és a Karibra Kollektíva. Most először volt arra keret, hogy országosan plakátozzunk, és úgy reklámozzunk, hogy az érezhető legyen.”

A turné során jó kapcsolat alakult ki a zenekarok között, a Karibra Kollektívát a július 1-i budapesti A38-as koncertjére is elhívta a Nyughatatlan.

Kovács Kornél zenekarának az új lemeze megrendelhető (anyughatatlan.hu) keresztül, de a nyári turnén kedvezményes áron a zenekartól is beszerezhető lesz.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére