2008. ősz - 2009. tavasz

Jazz világsztárok Magyarországon

Nem túlzás azt állítani, a jazz rajongók számára a nem is olyan távoli közeljövő igazi csemegékkel szolgál majd. Még idén hazánkba látogat Jojo Mayer, a Bill Frisell Trió, Richard Bona, a Chris Potter’s Underground és a Mardi Gras BB, a jövő év elején pedig nem kisebb nevekkel találkozhatunk, mint Esperanza Spalding, a Wayne Shorter Quartet, vagy maga Cucho Valdés. Nézzük hát mi vár ránk az elkövetkezendő időkben – természetesen a teljesség igénye nélkül.

2008. november
25. / 19h
A38 fedélzetére látogat napjaink egyik legegyedibb
hangja,
a basszusgitáros-énekes Richard Bona.
A kameruni származású,
mindössze 38 éves zenésszel 2004-es első magyarországi fellépése óta jó néhány
alkalommal találkozhatott már a hazai publikum, és Richard eddig egyszer sem
okozott csalódást. Járt már nálunk a Mike Stern Band és a Steps Ahead tagjaként
is, azonban ezúttal saját zenekarával érkezik a hajóra.
Richard Bona 1995-ben
Mike Stern hívására költözött Párizsból New Yorkba, és bár angolul nem beszélt,
mégis már ekkor olyan sztárokkal játszott együtt, mint Georges Benson, Bobby Mc
Ferrin, Harry Belafonte és Chaka Khan.
Első szólólemeze 1999-ben jelent meg
Scenes From My Life címmel, azóta hat albumot jelentetett meg, a legutóbbit
2008-ban (Bona makes you Sweet).
Bona általában nemcsak káprázatos technikai
tudásával, de frontemberi magatartásával is kiemelkedőt szokott alkotni –
valószínűleg most sem lesz ez másképp.
Richard Bona –
basszusgitár/ének, Samuel Torres – ütősök, Sheryl Bailey – gitár, Etienne
Stadwijk – gitár, Aaron Heick – szaxofon, Nathaniel Townley –
dob

www.richardbona.net
 

Érdekes zenei csemegének ígérkezik még a cseh Tara Fuki és a finn Sväng közös
koncertje.
Utóbbit – mely a világ tán legelszántabb harmonika-együttese – Dr.
Jouko Kyhälä, a helsinki Sibelius Akadémia tanára alapította meg 2003-ban.
Döbbenetessé az teszi a játékukat, hogy azonos hitellel és természetességgel
játszanak finn tangót, balkáni cigány zenét, orosz valcert, appalache-i
táncmuzsikát, vagy éppen erdélyi népzenét – mégpedig úgy, hogy a
szájharmonikából pontosan ki lehessen hallani a prímást, a brácsást és a bőgőst.
A Tara Fukit már jól ismerheti a magyar közönség: a két csellista-énekes lányból
álló duó már többször járt nálunk, legutóbb az A38 közönségét varázsolták el
egyedi, szárnyaló, műfajokon és határokon átnyúló muzsikájuk bájával. (Fesztivál
Színház, 2008. december 9. kedd, 19:30)

A MűPa érdekessége továbbá, hogy itt rendezik meg – immáron másodjára – a Jazz
Showcase
névre keresztelt tehetség-börzét. 2009 januárjában újra friss
lendülettel telik majd meg a Fesztivál Színház és a Zászlótér. A háromnapos
eseménysorozaton mindig 16 órától hallhatjuk hazai utánpótlást, 20 órától pedig,
ahogyan ez már az első alkalommal is volt, a fősodort képviselő elismert
művészek mutatják be a jazz sokszínűségét. 2008-ban a közönség már
megtapasztalhatta, micsoda aranytartalékkal büszkélkedhet a hazai jazzélet,
minden bizonnyal ez jövőre sem lesz másképp! (Fesztivál Színház, Zászlótér,
2009. január 8-10. csütörtök-szombat, 16:00)

2009. január 26.
Művészetek
Palotája, a Fesztivál Színház (Budapest)
Esperanza Spalding és zenekara
A
még mindig csak 24(!) éves amerikai Esperanza Spaldingot a jazz irodalmában
egyszerűen csak csodagyerekként szokás emlegetni. Nem is csoda, hiszen Esperenza
autodidakta módon sajátította el a bőgőzés alapjait, tizenhat éves korában már a
Berklee Music of Schoolba járt Bostonba, majd ezután nem sokkal Pat Methenyvel
és Dave Samuelsszel koncertezett.
2006-ban jelentette meg első saját lemezét
Junjo címmel, ennek turnéja során Magyarországra is ellátogatott a Mol Jazz
Fesztiválra.
Esperanza Spalding megkerülhetetlen a modern akusztikus jazz
világában. Zenéjében könnyedén vegyíti egymással a jazz, a szamba, a pop és a
bossa nova elemeit.
Esperanza Spalding – nagybőgő, ének, Leo Genovese –
zongora, Ricardo de Almeida Vogt – gitár, Otis Brown – dob

2009. március 18. szerda 19:30
Művészetek
Palotája, Bartók Béla
Nemzeti Hangversenyterem (Budapest)
Wayne
Shorter Quartet

Korunk egyik legismertebb jazz szaxofonművésze
és zeneszerzője, a 75 éves, ámde örökifjú Wayne Shorter ismét hazánkba látogat.

A New Jersey államban született zenész 1964-ben tűnt fel Miles Davies
kvintettjében, ahol rövid idő alatt nemcsak szaxofonosként, de a formáció
legtermékenyebb zeneszerzőjeként is letette névjegyét.
1969-ben Joe
Zawinullal létrehozta a Weather Report nevű jazz-zenekart, amelyben majd’ 15
éven keresztül munkálkodott, de emellett természetesen szólólemezeket is
kiadott, illetve a kor nagyjaival egytől-egyig játszott.
A 90-es évek közepén
megjelent High Life című albumával nyerte el első Grammy díját, melyet az óta
három másik is követett. Saját kvartettjében nem kisebb zenészek tűnnek fel a jó
öreg Wayne Shorter mellett, mint John Pattitucci, Brian Blade és Danilo
Perez.
 
 
 
2009. május 20. / 19h
Művészetek Palotája (Budapest)
“JAZZTAVASZ 2009”
Elsa Valle és a Rumba Caliente;
valamint a Chucho Valdés Quintet Kubából

Elsa Valle Havanna legjobb
zeneiskolájába járt, majd a híres Tropicana Clubban és fesztiválokon lépett fel
nem kis nevek társaságában, így aztán igazán szerencsés helyzetben vagyunk, hogy
a Rumba Cliente nevű formációjával immáron 5 éve játszanak hazánkban.
Az este
második részében Bebo Valdés Zongorista fia, Chucho Valdés és zenekara játszik.
Az immáron 67 esztendős Chucho 1967-ben alapította meg az Orqesta Cubana De
Música Modernát, majd 1973-ban a mára már legendássá vált Irakerét. A 8
Grammy-díjas Valdés a mai napig több formációban is játszik, azonban a
Jazztavaszra Mayra Caridaddal kiegészült saját kvartettjével
érkezik.
Chucho Valdés Quintet:
Chucho Valdés – zongora, Lázaro Rivero Alarcón – bőgő, Juan Carlos Castro Rojas
– dob, Yaroldi Abreu – ütőhangszerek, Mayra Caridad – ének

www.valdeschucho.com


A magyar helyzet
A cikk végén úgy véljük, a külföldi sztárnevek mellett
érdemes lenne pár szót szólni a magyar vonulatról is. Hiszen mi is számos jazz
csillaggal büszkélkedhetünk, itt vagy például Babos Gyula, vagy a 65.
születésnapját egy különleges koncerttel ünneplő Szakcsi Lakatos Béla. Ám a
nagyok mellett érdemes odafigyelni a feltörekvő fiatalság munkásságára is, a
nagyszínpadok rivaldafényétől (talán nem is annyira) távol ugyanis ígéretes
dolgok készülődnek kis hazánkban. Harcsa Veronika már most népszerű Japánban, s
az elbűvölő hangú énekesnőt már csak egy hajszál választja el (ha elválasztja
még egyáltalán) attól, hogy a magyar élvonalba kerüljön. A kisebb klubok
színpadán pedig olyan bandák muzsikálnak, mint a Maszkura és a Tücsökraj, akik
humoros rapfutamokat és balkáni hangulatot csomagolnak a lágy jazz-be, vagy a
Kvark, akik az „etno- és rajzfilmzenével” tesznek hasonlót, hasonlóan jól.
A
jó zene kedvelőinek hát minden lehetőségük megvan hallójárataik kényeztetésére.
www.majazz.hu

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére