Magánvétkek, közerkölcsök, avagy moralizál a WERK Akadémia
„Bitófára küldenél minden gyerekmolesztálót? Zsigeri düh tölt el, ha meghallod a »korrupció« szót? Sorozatindító előadásunkon megtudhatod, jó-e, ha hallgatsz az érzelmeidre.” Ezzel a szöveggel hirdeti a Facebookon a WERK Akadémia Magánvétkek, közerkölcsök című szabadegyetemének első előadását. A tizenhárom hetes m beszélgetéssorozat, melynek előadói fiatal – jórészt a CEU-n doktoráló – filozófusok, olyan hétköznapi erkölcs- és politikafilozófiai kérdéseket tárgyal, mint amilyen az államnak az egyén életébe való beavatkozása (paternalizmus), a politikai korrektség és a pozitív diszkrimináció, a morális felelősség és a szabad akarat természete vagy épp a család (feltételezett) szentsége. Az előadásokat szombatonként 11 órától Budapest belvárosában, a Kecskeméti u. 3.-ban rendezik. Az első alkalom címe Értelem és érzelem – Lehetnek racionálisak az érzelmeink? És irracionális a gondolkodásunk?
Ékszerekbe foglalt álom, a drágakövek csodálatos világa
Az előadássorozat egy Magyarországon még nagyon kevéssé ismert szakmába enged alapos bepillantást. Előadója Burger István újságíró, könyvkiadó, aki komoly tudással, s még komolyabb ékszergyűjteménnyel rendelkezik. A Werk Akadémia kurzusának célja a hallgatóság megismertetése a legfontosabb drágakövekkel. Szóba kerülnek a drágakövek alapvető jellemzői, a drágakő vizsgálati módszerek, továbbá az utánzatok, hamisítványok. A hallgatók megismerkedhetnek a drágakövek kultúránkban betöltött szerepével. Ízelítőt kapnak a klasszikus és modern drágakőfajtákból, valamint a nagy drágakő családokból. Aki a kurzust elvégzi, biztonsággal meg tudja különböztetni az ékszert a bizsutól, a valódit a talmitól. A tanfolyam végén arról is szó esik, hogy az emberiség sok ezer éves
luxus-cikke ma miféle befektetési lehetőségeket rejt magában.
Magánvétkek, közerkölcsök:
Október 13. Értelem és érzelem – Lehetnek racionálisak az érzelmeink? És irracionális a gondolkodásunk? (Réz Anna)
Október 20. A család szentsége – Miért jutalmazza a társadalom a családban élőket? És egyáltalán mitől család egy család? (Reich Orsi)
Október 27. Bűn és bűnhődés – Milyen alapon büntetjük embertársainkat? (Mráz Attila)
November 3. Mi az, ami nekem jár? – Társadalmi egyenlőségek és egyenlőtlenségek (Mráz Attila)
November 10. Mi mást tehettem volna? – Felelősség és szabad akarat (Réz Anna)
November 17. Az én hibám, ha kilukadt az ózonpajzs? – Kollektív felelősség (Reich Orsi)
November 24. Mi a baj a génmanipulációval? És miért ne ehetnék húst? – Alkalmazott etika (Szántó Veronika)
December 1. Miért nem hagynak nyugodtan dohányozni? – Paternalizmus és szabadság (Reich Orsi)
December 8. Melyik karomat vágjam le? – Morális dilemmák (Réz Anna)
December 15. Az emberek tényleg gonoszak? – Morálfilozófia és az empirikus tudományok (Szántó Veronika)
Január 5. Mindannyian mások vagyunk – de akkor miért nem lehet erről beszélni? Politikai korrektség, negatív és pozitív diszkrimináció (Mráz Attila)
Január 12. Miért adózzak, ha utálom a kormányt? – Demokratikus kötelességeink (Mráz Attila)
Hozzászólások