Régen minden kertes háznál természetes volt, hogy gyümölcsfák sorakoztak az udvarban, de később átvette a helyüket a füvesítés.
Szerencsére újra divattá vált gyümölcstermő növényeket ültetni
Hogy mik tartoznak a gyümölcstermő növények közé, az a Hanga Kertészet széles kínálatából pontosan kiderül. Maga a fogalom botanikailag nagyon sokféle növény csoportját magában foglalja. Gyakorlati megfontolásból célszerű a növényeket csoportosítani, mondjuk a termésük, a testalakulásuk, vagy a gyümölcs jellege alapján.
A gyümölcstermőknek akad közös vonásuk is: mindegyik évelő növény, illetve a termésüket fogyaszthatjuk nyersen vagy feldolgozva.
A testalakulás szerinti csoportosítás
Ebből a szempontból a föld feletti növényi részeket vizsgáljuk, hiszen termesztésüket tekintve nagyon jelentős a növény hajtásrendszerének az elhelyezkedése, a nagysága és a növekedési sajátosságai. Miért? Mert ezek határozzák meg a térigényét, a velük kapcsolatos fito- és agrotechnikai feladatokat, valamint a betakarítás módszereit.
A gyümölcstermő növények lehetnek:
- Fásszárúak – ide tartoznak a fák (alma, körte, szilva, meggy, cseresznye stb.), a cserjék (például ilyen a ribiszke, a mogyoró stb.) és a félcserjék (szeder, málna).
- Lágyszárúakra – ilyen a szamóca (ő az egyetlen lágyszárú gyümölcs).
A gyümölcscserjék a talajfelszín közelében elágazódnak, a félcserjék a földbeli megfásodott cserje talpból sarjhajtásokat hoznak létre, ezek a letermés után elpusztulnak.
A gyümölcstermő növények csoportosítása a gyümölcs jellege szerint
Csoportosíthatjuk őket a termésük jellege szerint is. Ez a csoportosítás egyaránt figyelembe veszi a botanikai jellemzőket, és a gyümölcsnek a fogyasztásra kerülő részét.
A termés alakulása szerint léteznek:
- Almagyümölcsűek – ilyen az alma, a körte, a birs, a naspolya.
- Csonthéjas gyümölcsűek – ilyen a cseresznye, a meggy, a kajszi, a szilva, az őszibarack.
- Bogyós gyümölcsűek – ilyen a berkenye, szeder, piros ribiszke, a fekete ribiszke, a köszméte, a málna, a szamóca.
- Héjas gyümölcsűek – ilyen a dió, a mandula, a mogyoró.
Sokféle szőlő is kapható
Szőlők között elérhető fehér, vörös és magnélküli csemegeszőlő. Néhány a sok közül:
- Attila fehér csemegeszőlő
- Belgrádi magvatlan, magnélküli, fehér csemegeszőlő
- Csabagyöngye fehér csemegeszőlő
- Hamburgi muskotály vörös csemegeszőlő
- Kismis Moldavszkij, magnélküli, vörös csemegeszőlő
- Kozma Pálné muskotály csemegeszőlő
- Merlot vörös csemegeszőlő
- Moldova vörös csemegeszőlő
- Néró vörös csemegeszőlő
- Othelló R vörös csemegeszőlő
- Palatina R/Augusztusi muskotály fehér csemegeszőlő
- Pannónia kincse fehér csemegeszőlő
- Pölöskei muskotály R fehér csemegeszőlő
- Souvenir vörös csemegeszőlő
- Szőlőskertek királynője muskotály fehér csemegeszőlő – szabadgyökerű
- Teréz R fehér csemegeszőlő
- Vénusz, magnélküli, kék csemegeszőlő
Válasszon Ön is a széles kínálatból, és legyen saját gyümölcsöse!