Gyerekeknek is bemutatják újévkor A teremtést a Müpában

Gyerekeknek is bemutatják az újévi esti koncert előtt Haydn A teremtés című művét egy minikoncerten a Müpában, keresztmetszetet nyújtva az oratóriumból.

Fischer Ádám karmester az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a gyerekek rácsodálkozása a műre számára mindig tanulságos, “az ő spontán reakciójukat érezve én is újra és újra új dolgokat fedezek fel”.

Mint mondta, meg akarja mutatni a gyerekeknek, hogy milyen érdekes és izgalmas dolog a zenélés. “Hogy mi az, amit a zeneszerző nekünk előír és mi az, amit mi magunk döntünk el. Azt tervezem, hogy egyes hangokat megmutatunk nekik, hogyan lehet különféleképpen játszani és utána közösen eldönthetjük, melyik tetszett a legjobban. Utána pedig, amikor a részletet egyben eljátsszuk, azt a megoldást választjuk, amelyik a többségnek leginkább tetszett. Azt szeretném, ha a hallgatók egy kicsit éreznék, ők is részt vesznek a zenei előadásmód kialakításában” – fejtette ki a Kossuth-díjas dirigens.

Az idei újévi koncerten a Bécsi Állami Operaház Kórusa működik közre, akikkel Fischer Ádám évtizedek óta rendszeresen dolgozik együtt a bécsi operában.

“Természetesen nagyszerű művészek, de az is igaz, hogy kicsit egyoldalú művészi kihívásokkal kell élniük. Vagyis sok a repertoár operaelőadás és kevés a koncert. Éppen ezért gondolom azt, hogy számukra érdekesebb feladat a müpabeli Teremtés, mint egy erre szakosodott koncertkórusnak, akiknél egy ilyen hangverseny inkább az általános rutin része. Épp ezért a bécsi operakórustól a szokásosnál nagyobb odaadást és lelkesedést várok ezen a hangversenyen” – fogalmazott Fischer Ádám.

Mind a délutáni matinékoncerten, mind az esti nagykoncerten az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar lép fel. A kérdésre, miért döntött úgy, hogy átadja az 1987-ben általa alapított és azóta is vezetett együttes irányítását a fiatalabb generáció egyik képviselőjének, Fischer Ádám úgy érvelt: 28 éve vezeti a zenekart és úgy érezte, kell valaki, aki ugyanolyan lelkesedéssel viszi az együttest a következő évtizedekben.

“Idejében akarom átadni a stafétabotot a fiatalabbaknak. Nem akarom azoknak a példáját követni, akik túl sokáig ragaszkodnak a pozíciójukhoz” – fogalmazott.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére