-Mi volt a kezdete a változásoknak?
-Egyszer csak elegem lett, hogy csak a rap zenével dolgozom, nem volt elég “zenei” a számomra, elég monotonnak tartottam az akkor menő alapokat. Nekem meg amúgy is kattanásom, hogy rárapelni mindenre lehet, úgyhogy ezzel éltem is.

-Közönségnek, más mc-knek nem volt köze a változáshoz?
-Túl sok nem, mert valójában már 2008-ban is “lepopoztak” a kő mc-k, amire már az akkor debütált Gránátos dalomban reagáltam is. Nagyjából féléves rágódás eredménye volt, hogy 2010-ben kidobtam a Partyarc-ot, amit utólag nézve képileg én sem tartok túl menőnek, legfőképp a borzasztó hajam miatt. Le is csesztem nagyjából egy éve a haverokat, hogy miért nem szóltak rám, de végül kiderült, hogy ők nagyon is szóltak, csak én meg cserébe nagyon is szartam rá. És valóban, engem tényleg nem érdekelt. De az sem, hogy mit akar tőlem a közönségem, mert úgy éreztem, hogy nem tudom már azt a zenét csinálni, én most valami másra vágyom, valami újra.

-Nem féltél?
-Féltem persze, most rongáljam le azt, amit felépítettem? De közben meg úgy voltam vele, hogy jó, most akkor mi legyen, megfeleljek a közönségnek, vagy tegyem azt, amit akarok?

-Azért meg kell felelni a közönségnek, nem gondolod?
-Igen, de aztán úgy éreztem, hogy most vagy abbahagyom, vagy csinálok mást. Olyan opcióm nem volt, hogy hajtom ugyanazt, mert egyszerűen nem éreztem magam jól benne. És természetesen abbahagyni nem akartam, ezért új útra léptem.

-És ez az egész ügy a Te fejedből pattant ki, Te gondoltad ki, hogyan fogod megváltoztatni magad?
-Igen, bár hozzá kell tenni, hogy Pixának is jókora “bűne” van abban, hogy megszerettem az electro-t, mindig dobta nekem pendrive-ra az általa jónak tartott zenéket. Szép lassan bemásztam a dalokba, persze utána is voltak reppes ügyek, csak az arány változott meg. Jött a Partyarc meg a Mizu, és asszem onnan ismerjük nagyjából a történetet.

-Kaptál rengeteg negatív kritikát…
-Abszolút… Nem is kicsit támadtak, anyáztak, ordibáltak, ezért egy idő után nem is nagyon mentem ki az utcára, inkább igyekeztem kikerülni az attrocitásokat. Ahova lehetett, taxival mentem vagy vitt valaki.

-Bátorság kell ahhoz, hogy meg tudd tartani önmagad egy ilyen helyzetben?
-Igen, de nem is csak bátorság, hanem olyan mértékű rászarás, ami bennem nem igazán volt meg. A legjobban ilyenkor arra kell figyelni, hogy ne váljon önbeteljesítő jóslattá az, amit sokat vágnak a fejedhez, hogy ne hidd el azt, amit ismételgetnek a rossz nyelvek. Volt egy időszak, amikor divattá vált az ekézésem, de jórészt ez felületes emberek játéka volt meg olyanoké, akik abból eszkábáltak identitást, hogy a közösen utált ellenségkép által tartozhattak egy csoportba, lettek valamilyenek.

-De a kommenteknél látszik, hogy sokan úgy támadtak Téged, hogy szerették a régi énedet, és a változás miatt támadtak meg.
-Igen, az emberek félnek a változástól, ez valahol érthető is, de én meg pont az a fajta csávó vagyok, aki mindig próbál kilépni a komfortzónájából. Megértem, hogy volt egy olyan tábor, akik ezt végignézték és jobban bírták a régit, de másik oldalról meg rengetegen meg sem ismerték volna azokat a dalokat, ha nincs a Mizu vagy a Halenda. Például mikor odajön hozzám egy 11 éves kiscsávó, hogy bezzeg anno… Na azt például nehezen veszem komolyan. 

-Annyiszor változol, hogy nem lehet téged beskatulyázni, pedig a médiában ez szokás. Vagy ezzel nem foglalkozol?
-A média ilyen, le kell osztani a szerepeket. Kell egy hétköznapi hős, egy szomorú ember, egy háziasszony, egy playmate vagy akár egy hülyegyerek. Nehéz ebből kitörni, de remélem, idővel megismerik a többi arcom is. Nem tudom húsz évig, de öt évig sem teljesen ugyanazt csinálni, ráunok, kell az új.

-Hogy állsz a médiához?
-A nagy Mizu-hype után nem volt időm dalt írni sem a rengeteg dolog mellett, többek közt a rengeteg szereplés miatt. Azóta megtanultam a helyzetet kezelni, jóval kevesebbet vállalok el, próbálok kiandalogni ebből a bulvár körből. Egy rakat rosszul átírt, vagy szimplán rosszindulatú cikk miatt kialakult az emberekben egy tök ferde kép, ami valójában köszönő viszonyban sincs velem.

-Az eredmények azt mutatják, hogy a Mizuban valóban volt valami.
-Persze, megmozgatott egy egész országot. Pedig nem azért írtam, hogy lenyomjam erőszakkal az ország torkán. Gondoltam, nincsenek bulis dalok itthon, így írtam egyet, amire én is buliznék. Akkor ez történt, és úgy tűnik, nem csak én éreztem így. Megtaláltam egy olyan rést, egy hiányt, amit be lehet tölteni. Lett nagy siker, de egy idő után már kezdett bedarálni a megfelelési kényszer, így született olyan dal is, amire nem vagyok túl büszke. Egyetlenegy ilyen van, azt direkt becéloztam a tini korosztálynak, de rájöttem, hogy ez nekem off, én nem vagyok iparos slágergyártó.

-Beszélj egy kicsit a F. L. U.-ról!
-Ez egy többrészes lemez, konkrétan három stílusban mutatom magam meg rajta, ezek az electro, a hip-hop és a zenekaros cumó. Legfőképpen Pixa, Diaz, Mr. Joeker segít a trilógiában, de főleg Diazzal lesz közös munkám, mert nemcsak zeneileg tud hozzáadni, hanem megtanult fainul énekelni is. 

-Az emberek komolyan akarják venni magukat, és ezáltal Téged is, talán ez az oka ennek, nem gondolod?
-Igen, és engem ez egyébként mindig zavart. Szerintem tudni kell nevetni magunkon és helyén kell kezelni mindent. Van, hogy megfejtősebb hangulatban vagyok, máskor szimplán egy hardcore veretésre, bulira vágyom..

-Volt bármi, ami soha nem változott meg benned?
-Nyilván az alap értékítéletem nem, inkább az változik, amit megmutatok magamból. Kezdetek óta erről szólt az egész, hogy fejlődjek a rapemben, meg hogy ténylegesen, emberileg is, hogy a szituációkat, az életemet egyre jobban kezeljem. Nagyon elemző vagyok, mindig figyelem a környezetemet, próbálok hármat hátralépni és onnan is megvizsgálni, tudatosan keresni új ingereket, hogy többé, jobbá váljak. Hogy ez a félév se teljen el úgy, hogy nem változtam semmit.