A Dal című magyar válogatóverseny szombati döntőjében, az M1-en és
a Duna World csatornán élőben sugárzott showműsorban a nyolc finalista
mezőnyét a négytagú zsűri szűkítette négyre, közülük a tévénézőktől
Kállay-Saunders András és a Running kapta a legtöbb sms-szavazatot. A
dal szerzői: az előadó és Szakos Krisztián.
A 29 éves, New York-i születésű énekes (édesapja Fernando Saunders
világhírű amerikai producer, basszusgitáros, énekes, dalszerző) a
zsűritől is a legmagasabb pontszámot (30) kapta. Szintén bejutott a
legjobb négybe Bogi és a We All, a Fool Moontól az It Can’t Be Over,
valamint Király Viktor és a Running Out of Time című dal.
A nézők több mint 150 ezer szavazatot küldtek sms-ben a négy legjobbra.
“Harmadszor indultam idén A Dalban, nem adtam fel, szerintem az
emberek is látták rajtam, mennyire szeretném képviselni Magyarországot
az Eurovízión. Az is lehet, hogy megérintette őket az előadásom
őszintesége és hitelessége” – mondta Kállay-Saunders András az
MTI-nek, miután újra elénekelte a győztes dalt a verseny végén.
Kitért arra, hogy ha most sem győzött volna, akkor jövőre talán
negyedszer is megpróbálta volna.
“Már gondolkoztam is azon, hogy
milyen dalt kellene írni”.
A Running témája komoly, a gyerekek elleni erőszak, egy szomorú,
igaz történet, amely az énekes egy amerikai barátjával esett meg.
“Szakos Krisztiánnal ültünk a stúdióban, ő zongorázott valamit, én meg
elkezdtem énekelni rá, és amikor visszahallgattam, az valahogy
emlékeztetett a történetre, amit a barátom mesélt gyerekkoráról.
Rögtön elkezdtem írni a szöveget” – idézte fel a dal megszületésének
történetét.
Kállay-Saunders András tavaly a My Baby című dallal a legtöbb
pontot kapta a zsűritől, a közönség azonban akkor nem őt, hanem
ByeAlexet választotta.
A Dalban az elődöntőben, a
középdöntőben és a döntőben is ugyanúgy adta elő a szerzeményt, és nem
gondolja, hogy Koppenhágára változtatni kellene rajta.
A zsűriben Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Csiszár Jenő
rádiós műsorvezető és elnökként Rákay Philip, az MTV Zrt.
vezérigazgató-helyettese kapott helyet. A szombat esti műsorban
fellépett a Muzikfabrik együttes, amely az online akusztik szavazás
nyerteseként adta elő This Is My Life című dalát. Szintén színpadra
lépett ByeAlex, a dal digitális kommentátora, aki tavalyi versenydala,
a Kedvesem különleges változatát énekelte el, az MR Szimfonikusok
kíséretében. Az eredeti szám a 10. helyen végzett a 2013-as malmői
Eurovíziós Dalfesztiválon.
“Évről-évre érezhetően emelkedik a színvonal A Dalban, ami nagyon
jó. Kállay-Saunders András igencsak megérdemelte a győzelmet, sőt már
az előző két évben is ott állhatott volna produkciójával az Eurovíziós
Dalfesztivál színpadán” – értékelt Rákay Philip.
Galambos István, az MTVA vezérigazgató-helyettese arról beszélt,
hogy köszönet illeti a nézőket a hatalmas aktivitásért, és azt a több
mint kétszáz embert is, akik összehangolt munkája elengedhetetlen volt
a produkció megszületéséhez.
Az idén harmadszor megrendezett A Dal című magyar
válogatóversenybe 435 dalt neveztek, közülük harminc jutott az
elődöntőbe, majd 18 a középdöntőbe, onnan nyolc a döntőbe.
Idén 37 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége
(EBU) által szervezett versenyen, Magyarország dala az első
koppenhágai elődöntőben, május 6-án hangzik el. A dalfesztivált
ezúttal azért rendezik Dániában, mert tavaly Malmőben egy dán
énekesnő, Emmelie de Forest nyert Only Teardrops című dalával; ő
szombaton videóüzenetben köszöntötte a magyar nézőket.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a
legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jenei
Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal
1994-ben negyedik lett Dublinban. A verseny korábbi indulói közül
sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit
Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra
Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.
Hozzászólások