Éneklő nagykövet – Palya Bea interjú

Végre megjelent Palya Bea új szóló albuma Adieu les complexes címmel. A Magyar Kultúra Nagykövetének ez immár a negyedik szóló lemeze, mely nagy várakozást előzött meg.

A lemezen Bea saját zenekarénak tagjai mellett három további zenész is
közreműködik, köztük a bolgár kavalos Theodossi Spassov. Sokféle fúvós hangszer,
kaval, furulya, duda és szaxofon szólal meg a lemezen. Ezen kívül jelen vannak
az etno hangszerek, a cimbalom és a bőgő. A különleges dallamok és zenei világ
mellett érdekes és sokszor humoros dalszövegeket is hallunk. Hallható dal a
magányról a Hold című számban, a szerelmes férfit kereső záródalig. Ezek mind
Bea őszinte kitárulkozásai. A Hoppá egy arab kalandot idéz fel, az égi földi
szerelmet megszólító Szép szemű szeretőm, az Áll a kapu humoros férjhez menési
dilemmája, Sofia express az utazásról valamint a komolyabb témájú élő gyermekek
és halott édesanyjuk beszélgetése a Három árva dalában mind különböző
hangulatokat teremt.

A legtöbb dalt, ahogy ezt már említettük Bea maga
írta, azonban a Hold című szám szövegét Bódis Kriszta írta. Ezúttal két angol
nyelvű felvétel is hallható Beától szokatlan módon, a Sometimes I’m happy és a
Lover-man feldolgozása. Bea a híres gitártrió (John McLaughlin Paco De Lucia, Al
Di Meola) valamint Nusrath Fateh Ali Khan producerével, Stuart Bruce-szal
dolgozott együtt. Még egy érdekesség, hogy a lemezborító három nyelvű, angolul,
magyarul és franciául olvashatjuk a szövegeket.
A lemezen közreműködött Dés
András, Lukács Miklós, Novák Csaba, Szokolay Dongó Balázs, Vincent Le Quang,
Theodossii Spassov és Lantos Zoltán.
A sajtótájékoztató után hosszú sor
sorakozott fel Bea színe előtt, akik mind interjút szerettek volna késziteni a
művésznővel. Bea a hosszadalmas munka ellenére nagyon lelkes volt, és
készségesen válaszolt a kérdésekre. Természetes viselkedése most is
megmutatkozott, miközben saját magát adta, evett, ivott és nagyokat nevetett. És
végre sorra kerültem, amikor Bea széles mosollyal mutatkozott
be.

-2008-ban a Magyar Kultúra Nagykövetévé választott Hiller István.
Hogyan élted ezt meg és miben változott ezzel az életed?

-Hihetetlen
megtiszteltetés volt olyan személyek mellett felsorakozni, mint Esterházy Péter.
Nem csak rangban de korban is elöl járok hozzájuk képest. Viszont az életem nem
változott meg ezt követően. Mindent úgy csinálok, ahogyan idáig. Koncertezek,
turnézok és közben a magyar zenei világot hirdetem szerte a világban.

-Ez a negyedik szóló lemezed, és idáig mindegyik valamilyen koncepcióra
épült. Az új cd-nek mi áll a központjában?

-Az egész album egy
labirintus, izgalmas, kalandos. Talán a magányról és a szeretésről szól, ahogyan
két lélek egymásra talál és egybeolvad. Hogyan megyünk férjhez, élet-halál
kapcsolat, mélység és a magányos nő szerepe.
-Miért a Adieu les complexes cím?
-Boris Vian egyik dalában hangzik el. Nekem
nagy bátorság kellett a saját kalandjaim és történeteim megénekléséhez és
közönség elé tárásához. Így mondhatjuk, hogy én levetkőztem komplexusaimat, ha
nem is mindet de sokat. Akik hallgatják a lemez lehet, hogy szintén hasonló
élményekkel lesznek gazdagabbak komplexusok nélkül.

-Hogyan jut idő írásaidra
a rengeteg koncert mellett?

-Az írás egy teljesen másik részemet mozgatja
meg, így mindig jut energiám erre. Egy kötet kiadását is tervezem ezzel
kapcsolatban. De persze a következő lemez is érik már, amellett, hogy turnék és
koncertek várnak. Nyáron viszont sokkal több időt fogok fordítani pihenésre,
mint idáig. Legalább kétszer egy héten. (nevet)

-Most sokat készültök a
Holland koncert turnéra?

-Ez igazából rutin munka, persze minden nap
skálázok és gyakorlok, de már nem kell külön gyakorlás egy külföldi koncerthez.
Van egy bizonyos biztonságos szabadság. A mini-turné keretében most Frankfurtba,
Belgiumba és Hollandiába utazunk, amit nagyon várunk. A jó hangulat nem csak a
közönség köreiben van, hanem a színpadon is. Ötünk özös munkája nagyon fontos és
erős harmóniában vagyunk. Az ötünk áramlása minden számban jelen
van.

-Sok az improvizáció a koncerteken?
-Igen, nagyon sokszor
szólózunk, vagy lepjük meg a közönséget és önmagunkat. Ennek a műfajnak
elengedhetetlen eleme az improvizáció, amit koncertjeinket hallhattok igazán.

Fotó: palyabea.hu

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére