A 2007 novemberében napvilágot látott Trust me című korong a fiatal énekes
negyedik stúdió albuma a sorban, mely olyan sikeres lemezeket követ, mint a Born
To Do It, vagy a Slicker Than Your Average. Az első dal a Hot Stuff (Let’s
dance) David Bowie 1983-as slágerének,a Let’s dance-nek a feldolgozása. Craig
David túl sokat nem változtatott az eredeti verzión, csak a szöveg kapott új
értelmezést és a hangzás lett valamivel modernebb. A következő, 6 of 1 Thing is
hozza az éjszaka hangulatát, igazi partisláger csak úgy, mint a Friday Night.
Az album kezdeti lendülete azonban innentől kezdve kissé alábbhagy, és a jól
bevált poprecept szerint a lassúbb, kicsit csöpögős darabok következnek. Ilyen
például a Awkward is, a dalnak azonban annyi mentsége van, hogy Craig itt
duettet énekel a 17 esztendős Rita Oraval. Persze úgy is mondhatnánk, hogy az
őstehetségű tinilány egyszerűen leénekli a sármos fiatalembert. Merthogy ez
történik. Azért reméljük, hogy nem emiatt nem szerepel Rita neve a lemez
boritóján a dal mellett. Az Officially Yours fülbemászó dallama sokat dob a
lemezen, slágergyanús, csak úgy mint a This Is The Girl is. Ezt az utolsó dalt
sem egyedül jegyzi Craig David, itt a Kano, egy londoni rapper segíti ki. Ez a
dal egyébként Kano albumán is szerepelt, megjegyzem, Kano neve sem szerepel
sehol közreműködőként.
Az album leggyengébb pillanata minden kétséget
kizáróan a Top Of The Hills című ballada. Nemcsak a szövege butácska, de maga a
dal is mintha egy egész fiúbanda teljesítményét akarná kihozni magából. A She’s
On Fire dancehall elemekkel tarkított folyama viszont az egyik legértékelhetőbb
öt perc a negyvennégyből.
Az abszolút fanoknak persze kötelező Craig új
albuma, de azoknak, akik annyira nem rajonganak az R’n’B és dance lemezekért,
nem biztos, hogy érdemes belevágni. Mert bár vannak kifejezetten jó törekvések a
korongon, korszakalkotó újításokkal biztosan nem találkozunk. A pénteki esti
hangulatot javíthatja, de szívfájdalmak kezelésére nem ajánlott.
Hozzászólások