Concerto Budapest koncertje a Zeneakadémián

A Concerto Budapest Hommage á Stravinsky bérletsorozatának zárókoncertje lesz március 30-án a budapesti Zeneakadémián.

A hangversenyen elhangzik Schönberg Öt zenekari darab, Stravinsky Zongoraverseny és Szimfónia három tételben című művei, valamint részletek Alban Berg Wozzeck című operájából a Concerto Budapest, Bátori Éva (ének) és Fejérvári Zoltán (zongora) előadásában. Vezényel Rácz Zoltán – közölte a zenekar.

Mint írják, a koncertprogram átfogó összegzése annak a század eleji miliőnek, amelynek atmoszférájában létrejött a modern paradigmaváltás, és amelynek markáns úttörője Stravinsky volt.

Stravinsky a világégés elől 1939-ben az Egyesült Államokba menekült és Hollywoodban telepedett le, ahol filmzenék megírására kérték fel. A tervekből semmi sem lett, de meghiúsult filmzenéiből létrejött a Szimfónia három tételben. Stravinsky neoklasszicista korszakának egyik legmarkánsabb darabja, a Zongoraverseny ellentétes véleményeket váltott ki pályatársaiból. Schönberg például vitriolos kritikát fogalmazott meg róla, Bartókra viszont ennek ihletésére kezdte el komponálni I. zongoraversenyét. Az Öt zenekari darab Schönberg atonális törekvéseinek egyik első megvalósítása, amely a szerző impresszionista korszakában született. Alban Berg Schönberg magántanítványa volt, első igazán nagy műve a Wozzeck. Georg Büchner Woyzeck című drámája ugyanis akkora hatással volt rá, hogy elhatározta, operát ír belőle.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére