Gui Boratto egyszerre DJ és producer, de inkább producernek vallja magát. Valódi élő szettekkel lép a közönség elé, saját építésű 16 csatornás sequencerével, olykor gitárral szabadon improvizálva, a közönség hangulatától függően.
Annak ellenére, hogy kimondottan tánczenéről van szó, meglehetősen békés, harmonikus zenét készít a brazil kollega. Lágy, steril, folyékony hangzásvilágával inkább megnyugtató és felemelő érzésekre apellál. Minden apró dallam vagy téma gondosan egybefonódik a többivel.
Boratto eredetileg építésznek tanult, de sohasem gyakorolta a szakmáját. A kilencvenes években, reklámzenékkel és rádió-spotokkal kereste kenyerét egy reklámirodában. Majd megelégelve a megrendelőkkel folytatott sekélyes párbeszédeket, lemezkiadókhoz szerződött, mint producer és hangmérnök. Többek között remixeket készített, miközben kitartóan építgette saját szerzeményeit otthoni stúdiójában. Hozzá kell tenni, hogy Brazíliában az elektronikus hangszerek igencsak drága dolgoknak számítanak – feltehetően ezért vannak túlnyomó többségben a rock zenekarok, illetve a hangszeres zenészek odaát. Gui közreműködött néhány zenekarban, mint gitáros illetve billentyűs, de amikor megvette első sequencerét, onnantól a magányos alkotómunkának szentelte minden szabadidejét. Nem kellett hozzá egy évtized, hogy nemzetközi hírnévre tegyen szert.
Remixeket ma már bárki készíthet a megfelelő hackelt progam és egy PC birtokában, Boratto-t azonban nem mások kérték fel remix készítésre, mint: Robbie Williams, Trentemoller, Moby és a Massive Attack. Ami azt illeti egy kicsivel komolyabb felszerelése is van, mint egy egyszerű PC némi szoftverrel.
Ha audiopincér lennék így kínálnám: Gui Boratto zenéje Pattogós progresszív négy negyed, felüdítő vokálokkal derítve. Ízlésesen, eklektikus zavar nélkül keveri a goa, a minimáltechno, a pop, a rave, a jazz, a funk, és akár commodor 64 hangzását egyetlen masszív utazássá a house univerzumában. Ebben az utazásban lehet része annak, aki átadja magát a legutóbb megjelent Renaissance albumának.
Hozzászólások