Boldog születésnapot, Bonanza Banzai!

Jubileumi DVD-vel ünnepel a legendás zenekar
Még kisiskolás voltam, amikor a nővérem először elénekelte nekem a Kihalt minden című dal refrénjét, és habár az ő teljesítménye messze alulmaradt Kovács Ákoséval szemben, azt már tudtam, hogy nem akarok majd egy olyan világban élni „ahol Nincs Beethoven, nincs rock'n'roll”. Viszont volt Bonanza Banzai...

…és most, sok évvel később ez a zenekar a 20. születésnapját ünnepli, s ez
alkalomból egy dvd-vel ajándékozza meg rajongóit. A megjelenés dátuma pedig nem
véletlenül május 28., ugyanis húsz évvel ezelőtt ezen a napon próbált először a
zenekar a Hauber Zsolt, Menczel Gábor és Kovács Ákos felállással. Az 1994-es
búcsúkoncertig pedig rengeteg dolog történt a csapattal, volt hát mit a dvd-re
sűríteni.
A gondosan, igen komoly kutatómunkával megszerkesztett anyag
sajtóbemutatóján a zenekar mindhárom tagja részt vett, és Kovács Ákos rövid
monológja után Hauber Zsolt adott is egy kis ízelítőt a kiadványon megtalálható
felvételekből. Ez a dvd a zenekar pályafutásának 1987-től 1992-ig tartó
szakaszát öleli fel, rajta az addig készült összes videoklippel,
koncertrészletekkel, archív anyagokkal, extrákkal. Nemcsak a Budapest
Sportcsarnokban tartott koncertek részleteit lehet újra felidézni, hanem például
az 1988-as POP-Meccs fellépést is, melyen az Induljon a banzáj! egyik ősi
verziója hallható.



A sajtótájékoztatón a zenekar nagy szeretettel beszélt a
most megjelenő kiadványról,
a régi emlékekről. Fábián Tibor menedzsertől a
bonanza jel eredetét is megtudtuk: állítólag régebben kevesen tudták helyesen
leírni a Bonanza Banzai nevét, az i helyett mindenki az y-hoz ragaszkodott, és
Kovács Ákos ezt elkerülendő találta ki, hogy egyesítsék a két betűt, mely így a
zenekar szimbóluma lett). A rövid bemutató alatt Kovács Ákos szinte ki sem
fogyott a poénokból – bár személy szerint jobban szeretem, amikor énekel –,
nosztalgiázott, és egy jó adag öniróniával szemlélte az elmúlt húsz évet és a
felelevenített emlékeket. Ez a dvd pedig pont erről szól, és ezért minden
Bonanza Banzai rajongónak kötelező. Rajta van minden, rengeteg ritkasággal
együtt, amit egy fanatikus kívánhat, sőt. Mivel ez a kiadvány csak az 1992-ig
tartó érát öleli fel, a szemfülesebbek rájöhettek, hogy valami még hiányzik a
sorból. A csapat egy második dvd kiadását is tervezi jövőre, melyen az
1993-1994-es évek anyaga lelhető majd fel, a legendás Búcsúkoncert felvételeivel
együtt. Az utóbbit csak nemrég sikerült megszereznie a csapatnak – ismét Hauber
Zsolté az érdem –, sokáig mindenki azt hitte, hogy az utolsó koncert felvételei
elvesztek.

Szerencsére a Bonanza Banzai nem veszítette el józan
ítélőképességét, ezért nem lép be „a sok év után újból összeálló és
szuperkoncertet adó” zenekarok közé. Míg Kovács Ákos óvatosan fogalmazva azt
mondta az ANTROPOS.hu kérdésére, hogy a közeljövőben nem várható Bonanza koncert, addig Menczel Gábor
tovább ment, és határozottan rávágta, hogy a távolabbi jövőben sem kívánnak
együtt színpadra lépni, és dedikálást sem szerveznek.
Továbbra sem maradunk
rock’n’roll nélkül, de a BB nem éled újjá. A dvd a születésnapi ajándék. A
rajongóknak és a zenekarnak is.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére