Évtizedekig lógott a levegőben a kérdés, hogy a Led Zeppelin lopta-e leghíresebb számának, a „Stairway to Heaven”-nek bizonyos részleteit a Spirittől. Az ügyet bíróság előtt tárgyalják tovább.
A kelleténél egy sokkal hosszabban elhúzódó vita került újra terítékre 2014-ben, amikor is bíróság elé vitték a Led Zeppelin plágiummal kapcsolatos ügyét. Ne tévesszük szem elől, hogy egy több mint 40 éves történetről beszélünk jelenleg, hiszen a Spirit együttes „Taurus” című száma 1968-ban jelent meg, míg a „Stairway to Heaven” 1971-ben debütált. Ettől a ponttól kezdve a banda tagjai gyanúsítgatások kereszttüzébe kerültek, és egészen mostanáig itt-ott felmerült a kétség azzal kapcsolatban, hogy mennyire is volt az együttes legismertebb száma saját ihletettségű.
Azonban a Spirit egykori frontembere, Randy Craig Wolfe, akit Randy California néven ismert a világ, nem ment odáig, hogy jogi eljárást indítson ezzel kapcsolatban, így ez a feladat átruházódott egyik családtagjára. A vád úgy szól, hogy Jimmy Page, a Led Zeppelin egykori gitárosa lemásolta a „Taurus” akkordjait, és felhasználta saját számához. A tény, hogy a két banda turnézott együtt, és így igencsak ismerőssé vált a másik zenéjét illetően, támogatja a feltételezést, hogy ez a lopás megtörténhetett. A továbbiakban azonban a bíróság feladata eldönteni, hogy ez valóban így volt-e, vagy csupán üres vádaskodás az egész.
Nem vet viszont túl jó fényt a Led Zeppelin tagjaira, hogy első sorban megpróbáltak kibújni az alól, hogy bíróság elé álljanak, azzal a felkiáltással, hogy a vád Pennsylvaniában született, ahol ők nem birtokolnak semmiféle ingatlant, így mint Brit állampolgárokra, egészen más jellegű jogi keretek vonatkoznak rájuk. 2014. októberében arról adtak hírt az újságok, hogy a Led Zeppelin elvesztette az első kört a pereskedés során.
Lássuk be, ami egykor az év pere lehetett volna, az most már kissé idejét múlt, és leginkább csak egy csodálkozó szemöldökemelést vált ki az emberekből. Tekintetbe véve, hogy a Led Zeppelin pontosan 35 éve (!) befejezte aktív karrierjét, és az elméletileg vagy akár gyakorlatilag is meglopott Randy California már több mint 10 éve elhunyt, így örökösei részéről inkább pénzkeresés szaga van a dolognak, mintsem tényleges elköteleződés az ügy érdekében. Máskülönben miért nem hozakodtak elő az üggyel korábban? A lehetőségük megvolt rá… Szerintetek mi lehet az igazság?
Hozzászólások