A quartett két beugró taggal lép fel, Szalai Gábor gitáros és Orbán György bőgős személyében. Előbbi fekete ingét maszatolva-porolgatva súgja szégyellősen az utóbbinak:
-Zsuzsi kiakasztotta (az ingét), mégis szöszös (vagy gyűrött) maradt, aztán nem tudtam már átkefélni, mert jött a taxi és indulnom kellett.
Zenésztársi válasz: – Nem baj, úgysem látszik – vígasztalja. (megj.: Igaz. szerk.) Mindketten el.
A taton (kábé) francia társaság foglal helyet három asztalnál, tizenegy fő. Csak és kizárólag fekete-rózsaszín színösszeállításban, nemre és korra való tekintet nélkül. Merőlegesen orosz vendégsereg kűzd a pincérrel, aztán egyszemélyes bográcsokból eszik a dunai halászlevet. Lassanként kicsordulnak a klubból az emberek. A végzetes pont előtt a zenekar a semmiből a színpadra transzportálódik. Zenekarvezető-névadó a dobok mögül hinti szét: standard-eket és örökzöldeket fognak játszani. És valóban.
Balázs József a nagy fekete zongorán narancslevet tárol, hátra fordított piros sildes sapkában több mint hibátlanul játszik. A dobok mögött villámkéz a seprüket ütőkre cseréli, változik a hangzás. A gitáros pengetési szünetében lehúnyt szemmel bólogat, nagybőgővel élénk mozgáskultúrát fenntartó Orbán Gyurival alkotják a színpadi látképet. Majd zene-dobszóló-zene-dobszóló-zene-dobszóló ördögi vigyorral mégördögibb játékossággal. Felesleges dícsérgetni: non plus ultra. Komentálásra sem szorul. Szalai Gábor, a beugrott gitáros is csodálja a zongorajátékot, majd szájtátva hajlong a következő adag dobszólónak. Annyi alázat van benne mint egy elsőáldozóban, csak a zene iránt. Vagy ki tudja… Közben amikor játszik az jut eszembe, hogy brutálisan jó.
A szájával hangtalanul suváluvázik, az ujjai lekövetik a húrokon negyed másodperces késéssel. Úgy zenélnek mint egy gőzmozdony, megállíthatatlanul és tökéletes precizitással, milliónyi finom kidolgozott részletet egybe kovácsolva. Balázs József hátradőlve cigarettázik és néha beüvölt: Yeeee! Aztán állít a potin és lemossa a zenésztársadalom (jelentősen) nagyrészét akik persze nem jelentek meg tanulni a Nagy Könyvből. (Nem a százas, hanem az etalon).