Az új korong hírét az MR2-n unalomig játszott Lehetek én is című száma hozta. A naponta minimum tízszer leadott szám biztosította, hogy senkinek sem kerülheti el a figyelmét az új jövevény. Ezzel a számmal keltünk majd feküdtünk. Lassan a reggeli kóma, a vegetatív állapot himnuszává vált. Még az olyan látens rádióhallgatók, mint én sem tudták kikerülni, hogy ne erőszakolja be magát a tudatukba.

A Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó üdvöskéje itt valami maradandót alkotott. Most, hogy kézbe vehetjük, az albumot elmondhatjuk, hogy megérte a várakozást. Az előző lemeztől eltérően itt szinte az összes szám komoly értéket képvisel. Sokat változott a stílus, a tartalom és a forma is. Mélyebb lett, de szerencsére nem annyira, hogy ráaggassák a mostanában divatos ‘alter’ jelzőt. A számok közötti kohéziót nem tudtam fellelni, szerencsére. Kár lett volna egy koncepcióra ráhúzni egy olyan bandát, ami már számos stílusban bizonyított. Helyet kaptak az albumon személyesebb számok, elégikus, nagy volumenű elemek és frivol és könnyed track-ek is. Az eddiginél rockosabb hangszerelés mellett ismét megjelenik az elektronikus vonal. Remekül megférnek az erős gitár témákkal fűszerezett, jól megírt és felénekelt szövegek mellett a széttorzított beatek. Az eklektika teljes bája tárul elénk. Folyamatosan érezhető, hogy próbálnak többfelé nyitni. Egy-egy számot kapnak a különböző tartalmat és hangulatot kultiválók. A sárga Zsigulit idéző Boroskóla, a Nekem senkim sincsen vonalát követő mélyebb számok, mint pl.: Embergép, Nem hiszek. Az utóbbiaknál érezhető egy úgynevezett kifakadás. A fullasztó hangulatban az elemi erővel kitörő érzelmek és súlyos gondolatok remekül harmonizálnak. A túlcsorduló emóció nem tette plasztikussá és erőltetetté, szerencsére nem a szokásos klisékhez nyúltak.

A személyes kedvencem ebben a nemben az Embergép című szám. Az általam is gyakran vizionált öltönybe csomagolt droid sereget járja körbe. Aktatáskáikkal egyen lépésben haladó, belső világukba száműzött ösztönemberek kerülnek célpontba. A szám az érzelem és egyediség nélküli szürke hegedűsök üres életet fogalmazza meg három és fél percben. Dinamikus, erős és végtelenül igaz percek. Az album vidámabb számait is körbelengi valami nyomasztó érzés. A delíriumos, sírva vigadós esték potenciális új slágerei lehetnek. Megvan bennük, azaz érzelmi többlet és igényesség, ami majdhogynem örökéletűvé teheti a Vad Fruttikat.

Ha egy mondattal kéne jellemeznem az új albumot, egészen könnyű dolgom lenne. „Szent János bogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat” – hangzik el a lemezen. Minden kezdeti félelmemmel és megérzésemmel ellentétben száz százalékos albumot tettek le az asztalra. Nagyon ritka, hogy ennyi gondolatot és érzelmet szabadítson fel el egy lemez. Hagyni kell, hogy megértesse magát, nincsen túl dimenzionálva, de mégis könnyeden át lehet suhanni pár értékes gondolat felett. Egy „szomorú vasárnaphoz” épp úgy találunk számot, mint egy önfeledt sörözésre, vagy bármilyen jellegű társas élet gyakorlatához. Hallgassátok, ízlelgessétek, és az album meghálálja azt az időt, amit vele töltötök.