A jamaicai és skót származású Goldie nem rendelkezett túlságosan könnyű gyermekkorral. Szülők hiányában nevelőintézetbe került, majd több különböző család is gondozásába vette. Break-táncosként kezdte pályafutását a Westside névre keresztelt csapatban, később a graffiti kezdte el érdekelni, ez az érdeklődés pedig annyira megszilárdult, hogy minden idők legnagyobb, angol graffiti-csatájában is részt vett, műveit pedig később több könyv is hivatkozási alapnak tekintette a szakmában. Jó néhány év kihagyás után, a kétezres évek közepén visszatért a művészvilágba, kiállításokat is tartott, több országban.
Zenei karrierjén nagyot lökött akkori barátnője, aki neves drum and bass és jungle producereknek mutatta be Goldiet. A zenélést azonban nem siette el, bár 1992-ben már megjelent közreműködőként más kiadványában, első stúdió albumára, a Timelessre még három évet várni kellett. Az album hatalmas mérföldköve a drum and bassnek, mint műfajnak, egyben pedig azt is bebizonyította, hogy ezt a kemény, néha nyersnek ható stílust is lehet úgy művelni, hogy az megérintse az ember gondolkodását, spiritualitását is. Az albumot aztán több másik remekmű követte, melyek elkészülése során Goldie olyan előadókkal dolgozott együtt, mint például David Bowie, vagy KRS-One. A kiváló drum and bass zenészeket tömörítő Rufige Kru csapatnak is Goldie a nagyvezére.
2013 márciusában a jungle-keresztapa teljes zenei karrierjét összefoglaló kiadvány jelent meg, de valószínűleg még ez is kevés ahhoz, hogy minden fontosat felöleljünk vele kapcsolatban.
A filmvásznon is fel-feltűnt a brit zenész, James Bond és Guy Ritchie filmben is játszott, de a különböző valóságshow-kat sem vetette meg.
Bár már majdnem 50 éves, továbbra is igen aktív és nem csak a jógában. Idén novemberben The Lostribes néven tart kiállítást Londonban, aminek a fő témája a különböző faanyagokra készített, különleges, még sosem látott graffitik lesznek. A kiállítás november 24-ig tart, ez azonban nem akadályozza meg a művészt, hogy egy nappal előtte átugorjon hazánkba és egy hatalmas bulit veressen.
Hol máshol, mint a Corvintetőn fogja november 23-án, szombaton pörgetni a lemezeket az aranyfogú legenda. Éjfélig 1500 forintért, később 2000-ért juthatunk be, akik azonban vásároltak jegyet a májusi, elmaradt Goldie-koncertre, azok a lejárt papírok felmutatásával ingyen fölsurranhatnak a tetőre. Goldie mellett Mastif, DJ Ren és Mentalien fognak játszani, mindenki kösse fel a felkötni valót.
Hozzászólások