-Hogyan kerültél Magyarországra? Albán származású vagy… Mióta, és miért élsz Magyarországon?

-Tizenhatodik éve annak, hogy Magyarországon élek. Délszláv, azaz Jugoszláv háború ideje alatt jöttem Magyarországra. Albánként jövök Belgrádból, ahol életem nagy részét töltöttem a katasztrofális 1990-es években.. Életem nyolc évét a volt Jugoszlávia összecsapásaiban töltöttem. Azt hiszem, azért vészeltem át minden érzelmi vihart életem során akármennyire tragikus események sorozata is ért engem, mert annyi szeretetet kaptam gyerekkoromban, hogy nehéz azt egy pár sorban körül írnom. A szüleim szeretete óriási önbizalmat adott, és soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg boldogságot, amiben – gyerekkoromban részem volt. Héttagú családban nőttem fel, mint legidősebb értelmiségi szülők gyermekeként.

Szüleink lassan 40 éve vannak együtt. Gyermekkorom meghatározó zenei élménye volt az éneklés. Szüleim közül anyámnak van nagyon jó hangja, és ő nagyon gyakran volt olyan hangulatban, hogy énekeljen, és – ha kedve támadt az éneklésre, tiszta érces hangján mindig balkáni népi énekeket énekelt.

A kóruséneklésben, egy-egy remekmű megszólaltatásában való aktív részvétel a megrendülés mellett olykor a felszabadult öröm és a hála érzéseit kelti az emberben. Az emberi lélek az énekben tudja legbensőségesebben, legteljesebb odaadással kifejezni önmagát.

Meg vagyok győződve arról, hogyha egy zenészben megvan ez a hozzáállás egy zenemű interpretálásakor, akkor nem lehetséges az üres járat a metronóm-zenélés produkcióban. Csak az áténekelt zenélés lehet egy zenemű hiteles előadása mivel az ilyen interpretáció közvetíti felénk a komponista szándékát, gondolatait, lelkének mélységét, odaadását. Egyedül az ilyen fajta zene képes elvezetni az embert az önzésből való kilépésre, a másik ember végső soron a természet feletti elfogadására, szeretetére. Hiszek abban, hogy minden művészet, még a legabsztraktabb formájában is, a maga sajátos nyelvén az alkotó és a szemlélő emberről beszél, a zene azonban, emellett és e fölött, saját önálló mivoltáról, és önmagán túli szellemi valóságokról is, szavakkal megfogalmazható bizonyítékokat szolgáltat.gondolatmenetünk ehhez a sejtéshez is keres megerősítést.

-Van civil foglalkozásod, hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

-Zenével körbevéve nőttem fel. Az ex-Jugoszláviában nagyon sokféle nép élt együtt, akkor még békében, és mindnek megvolt a maga zenéje, ami szólt reggeltől estig, bárhova mentél. Ugyanakkor a szüleim is rajongtak a zenéért, édesapámnak nagy lemezgyűjteménye volt, édesanyámnak pedig csodálatos hangja. Állandóan népdalokat énekelt nekünk. Mellettük, ha akartam volna, ha nem, kiművelődtem.

Elég korán elkezdtem hallgatni Hendrixet, Pink Floydot, Led Zeppelint, Beatlest. De nagyon szeretem Iggy Pop-ot, Tom Waitset, David Bowie-t és Frank Zappát is. Még kisgyerek voltam, amikor a tanáraim mondták a szüleimnek, hogy kivételes hangi adottságaim vannak. Rendszeresen jártam dalversenyekre, általános és középiskola alatt végig kórustag voltam. 1997-ben jöttem Magyarországra, és már egy évvel később alapítottam is egy dark-gothic zenekart, aminek a híres Botticelli-festmény alapján The Birth of Venus lett a neve.

Nagyon szerettem volna zenélni, és mivel nem voltak kapcsolataim, feladtam egy hirdetést az akkor Rock Informban , hogy zenészeket keresek. És bejött. Rengeteg koncertre jártam akkoriban, szinte ettem a zenét és figyelemmel kísértem az Underground szcéna minden eseményét. Lemezeket kértem kölcsön az ismerőseimtől és a barátaimtól, vagy a könyvtárba jártam hallgatni. Rövid időn belül alaposan megismertem a magyar zenei felhozatalt, az undergroundot és a mainstreamet egyaránt. Abban az időben nagyon sok emberrel és társasággal kerültem kapcsolatba, egyik jött a másik után.

Először tolmácsként és fordítóként kezdtem dolgozni a menekülttáborban, az ottaniakat nyelvtanulásra próbáltam serkenteni. Ezek után multinacionális cégeknél dolgoztam, és 2001-ben megszültem a fiam, Dominiket. Főállásaim mellett tanítottam angolt az egykori Kaffka Margit, a mai Szent Margit Gimnáziumban, a Cambridge nyelviskolában, a Pécsi Tudományegyetemen kihelyezetteken, így a hétvégéket is végigdolgoztam. Később a nemzetközi logisztikában töltött négy és fél évet, de dolgoztam sokat klinikai kutatások területén is, a Nigériai Konzulátust is megjártam.

Egy éve annak hogy egyik legjobb munkahelyet választottam, mert sok megtiszteltetésben és szabadságban van részem munkámat illetően. Exkluzív termékek engedélyeztetésen dolgozom számos nemzetközi egészségügyi minisztériummal, vannak rendkívül értékes kollégáim, ez itt igazán érvényesíthetem az eddigi összegyújtott tapasztalatokat.

-7 nyelven beszélsz, melyiket mire használod?

-Mind a hetet szerencsére a munkám elvégzéséhez elsősorban. Létfontosággú számomra más nyelvek, és más kultúrák alapos ismerete. Ahogy az irodalom, a zene, a vallástörténet, pszichológia és a művészettörtént. De filmben is meglehetősen jártas vagyok, így tehát soha nem telnek üresen a percek – mert nagyon drágák. (nevet)
 

-Több zenei produkcióban is részt vettél már korábban. Miért csak mostanában kezdtél szólókarrierbe?

-2010. januárjában az “Inner – Mission” lemez kezdeti fázisánál már érthető volt, hogy a sok éves megpróbáltatás után az underground scénán Alba Hyseni, mint egy név, mint egy előadó már csakis szólista útján léphet fel a jövőben, és session zenészek társaságában áll majd a színpadon és nem egy formáció neve alatt. A gondosan kidolgozott első szólólemezem, tehát az ” Inner – Mission” szerzemények azok, amik az Alba Hyseni-t teljes egészében jellemzik.

Egyszerűen és egyenletesen magas színvonalú albumokon, de számtalan dalban gondolkodom még. A rajongóim hasonló minőségre számíthatnak az idén megjelenő második szóló anyagommal, ami “Amor Fati” címmel jelenik meg.

Ha izgat egy felkérés, akkor azt most is elfogadom. Jelenleg is van pár futó projekt, amiben részt veszek, de szigorúan és többször gondolok át egy esetleges felkérést. Ez egy személyes döntés, ugyanakkor egy fajta önállóság is – mivel egy olyan jellegű művész vagyok, aki meglehetősen kritikus azzal szemben amit kihall mások munkájából. Így tehát az elismerés alkotok részéről nem mindig kihívást jelent számomra – olyan értelemében, hogy nem szeretnék még bele gondolni sem abba, hogy valaha is alkotok olyan volumenű dolgot, amely engem nem igazan inspirált és nem mozdított meg minden spirált bennem – de közben estlegesen másokat igen. Itt ugyan olyan síkon fontos a teljes mértékű önkifejezés, mint amennyire a saját alkotásaimban.
 

-Milyen stílusok állnak hozzád közel? Szólóalbumod hova sorolnád?

-Elsősorban azért nem szeretem ezt a kérdést, mert a zene maga olyan hatalmat gyakorol felettem, melyet más művészeti ágtól csak kevésbé, és csak kevesebbek számára várhatunk/várhatok el. Ám ezt a hatalmat azért ismerem el, mert a zene számomra – alapformában, csírájában – már bennem lakik. A zene felébreszti, rendezi, kifejleszti ezeket az alapformákat; az embert (ahogy engem is) gazdagabb önmagával ajándékozza meg. Hatása természetemben gyökerezik.

Ám a zenei stílust, amit játszom, úgy élem át, hogy az betör a lelkembe, és önmagát bontakoztatja ki, néha robbanásszerűen, néha kínkeserves, izzadságos munkám, életem történései révén. De mégis a zene dolgozik bennem.

Világzene, úgy nevezném. Igen, egyfajta progresszív világzenének, mely, dark, elektronikus és jazz zenei alapokon nyugszik. Elháríthatatlan egy másik szubjektív képzettársítás is: amikor egy-egy zenedarab mélyen megragad, akkor már nem én figyelek rá, hanem az figyel engem. Nem is figyel, hanem bennem él. A zene, a szöveg és alkotója közti viszony súlyával egyirányú – míg más műfajokban inkább dialógikus jellegű. Van, aki számára ez a meghatározatlan irányzat.

Élete útjelzője: azt az első számot, ami elhangzik a lemezemen szerelem idején hallgatja meg például már nosztalgikusan szereti, és még sorolhatnám neked. Ez a zene minden kíváncsi lélekhez szól. Az igazán jó azonban, ha nemcsak a lélekhez, hanem a szellemhez is elér. Ám ehhez pont olyan műfaj és alkotás kell, amelyen van mit hallgatni, sőt, újrahallgatáskor nem az ismétlés örömét hozza, hanem új felfedezéseket is kínál.

Vagyis: nem csak ritmusok, hanem költemények, nem csupán a hallgatás pillanataiban jelentkező zsigeri hatása van, hanem olyan érzeteket és gondolatokat ébreszt, amelyek később oldódnak a szervezetben, maradandó élményt okoznak. Természetesen akadnak olyan előadók, akiknek a zenei irányultságuk az évtizedek során mit sem változnak. Szeretem a kitartó művészeket – sajátosságuk mellett kitartó neveket, mint az Iggy Pop, David Bowie, Einstürzende Neubauten nagy kedvenc zenekarok közé tartozik, David Sylvian munkásaggá, Tom Waits, Joy Division nagy kedvenc szinte, Diamnda Gals munkássága, stb. Ezek a hatások észrevehetőek nálam – de modernebb korból ugye Nine Inch Nails nyeri meg a legnagyobb tetszést ahogy a Massive Attack, Tricky, és a Throbbing Gristle zenekar példaul.

-Kikkel dolgozol együtt a színpadon? Hol ismerted meg őket?

-Soós Tamás – szaxofonon (az Anima Sound System valamint Colorstar zenekarok egykori tagja),
Csigó Tamás – billentyűk és háttér zajok (Producerem, és egyben Beat Dis zenekar frontembere),
Déri Zoltán – basszusgitár (Alba Hyseni Project / Beat Dis zenekar állandó tagja),
Gergácz Gábor gitár (aki az Alba Hyseni Project mellett, a Beat Dis zenekar, valamint az Anima Sound System gitárosaként is állandó jelleggel szerepel),
Rozmán Zoltán – dob (aki egyben az Alba Hyseni Project mellett, a Beat Dis zenekar valamint az Anima Sound System dobosaként is állandó jelleggel szerepel).

Tíz éves barátság és rengeteg közös testvéri pillanat, igaz emberi dolgok tapasztalása ez a projekt egysége ha úgy vesszük, hogy soha nem ereztem magam, hogy nem egy családban vagyok – mert ott vagyok, ha mellettük vagyok. Egyetlen a Soós Tamás, akit kicsit később ismertem meg személyesen, de játékáról, valamint az underground szcénán belüli való szerepéről már jó ideje volt tudomásom.

Ez egy örök emberi kapocs, 6 ember, barát , testvér közül. Ez nem egy szokványos példája egy zenekarnak. Ez egy közös szoros lét és számomra nagy szerencse is egyben, hogy vélük lehetek egy olyan dologban amit igazán és alázattal szeretek csinálni.

 
-Mit hallhatunk tőled az Instantban március 26-án, miről lesz különleges ez az este?

-Mindattól, ami termesztesen szívből és zsigerből jön! ( nevet)
 

-Következő album?

-Még ebben az évben megjelenik “Amor Fati” címmel.

-Van még valami, amit el akarsz mondani feltételenül?

-Természetesen mindig van mit mondanom: Egyetlen igaz szerelem az én válaszom, felismerni, amit régóta tudsz és ez maga az élet lényege. Cselekedni ezért a szerelemért, bizonyosságot tenni arról, hogy tudod mi élet lényege, miért kaptad az életet, használva minden egyes élettapasztálasodból összegyűjtött tanulságot és ebben a szerelemben beleépíteni azt, amiről világosan tudod, hogy szenny és  minden kételytől menetes.

Tanítani és emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól, hogy ez a szerelem az egyetlen, valóságos válasz, melyet életük során kutatják, egyenlő isten hittel, önbizalommal, és minden egyes igazság feletti igazságnál erősebb. 

Nem kell olyannak látnunk az embereket amilyenek, mert akkor nagyobb az esély arra, hogy még rosszabbá tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé egymaguk soha nem lennének képesek. 

Megértetni azt véljük, hogy a magány az, ami fájdalmat okoz nekik, és nem pusztán a múltbeli események – azt is, hogy valaki elvesztése nem feltétlenül egy igaz ember elvesztése – és pont ezért sokszor felesleges, hogy a szív hatalmas csatákat vívjon az aggyal. Tudja jól a fejlett, az igazán érett elme, hogy az az egy és valódi szerelem – az élet értelme és teljes mértékű beteljesülésnek maga az esszenciája, abban a másik felében rejlik csakis, akivel majd véget ér az e világi színdarabunk.