A Világ Velején

Hol volt az ország színe java a múlt hétvégén? A Gödör Klubban, ahol tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Világ Veleje Fesztivált. A programkínálatban számos zenei ínyencség mellett színházi előadások és a Fiatal Művészek Kiállítása is helyet kapott.

Nem telhet el január Világ Veleje nélkül, nem volt ez másképp most sem. Az alapelvekhez híven idén is egy rendkívül sokoldalú összművészeti eseményen vehetett részt az, aki január 19 és 22 közt a Gödörben járt. A négynapos rendezvényen zenei produkciók széles tárháza várta az érdeklődőket, az elektronikától, az alternatív rockon át a világzene szerelmeseiig bárki megtalálhatta a kedvére valót.

A legnagyobb várakozás minden bizonnyal a több mint 26 év után hazatérő énekesnő, Méhes Marietta fellépését előzte meg. A díva koncertjére már elővételben minden jegy elkelt.

Pályafutásának kiinduló pontján ünnepelte első születésnapját az Intim Torna Illegál. A gödörbeli bulin felcsendültek olyan közismert és közkedvelt nóták, mint a Hipnotizőrkirály, az Albérletem vagy a Kedvenc mindenem, a biciklim is. Az ünnepre való tekintettel természetesen a Boldog születésnapot sem maradhatott el. A hatalmas ováció övezte előadás pezsgőfürdővel zárult, amiből bőven jutott az első sorokba állóknak is.

Takáts Eszterrel oldalán érkezett októberben megjelent lemezének promótálására a Punnany Massif. A rövid Vallomással induló buli zenei repertoárjából azonban most sem hiányozhattak olyan klasszikusok, mint az Alap, hogy normál, vagy a Turist gájd aka Pécs, amit ezúttal vadonatúj feldolgozásban adott elő a banda. Hallható volt továbbá a közönség kedvenc Hétvégre, de az együttes legújabb, Nincsen Zsé című száma is. A kissé rockosra sikeredett koncerten a pécsi formáció most is bizonyította, hogy bármely műfajban képes helyt állni.

A rendezvénysorozat talán legnagyobb csalódásának Mitsoura bizonyult. A csodálatos hangú énekesnő zeneileg ugyan hozta a kötelezőt, előadás tekintetében mégis némileg kiábrándító volt. Az együttes frontembere, Mitsoura Mónika fellépésének szinte teljes idő tartama alatt olyan volt, mint aki citromba harapott, így még az olyan nagyszerű dalok, mint a Kelushka vagy a Dura, dura, dura sem érték el a kellő hatást. A világzenei kalandozást ígérő misztikus utazás valósággal meghiúsult. Az egyébként is kissé vérszegénynek bizonyuló közönséget szinte csak a koncert utolsó negyedórájában sikerült igazán lángra lobbantani.

Az utolsó napon színpadra lépő Color(ce)Star méltó lezárása volt a Világ Veleje Fesztiválnak. Az idén 15 éves együttes az elmúlt évben jelentkezett először akusztikus előadással. A nagy sikerre való tekintettel most vendégekkel érkezett a Gödör Klub színpadára. A lassan izzó hangulat a tetőfokára hágott, mikor megszólat a Roam the Land, amit olyan muzsikák követtek soron, mint a Petite Adéle vagy a Roadmovie.

Zenei produkciók mellett színházi előadások, performanszok is láthatók voltak. Az élet nevű játékban eltévelyedettek számára mutatott irányt a Baltazár Színház, és színre vitte Szárnyak című közös darabját a Baletto Civile és az Artus Társulat is. Összművészeti rendezvény lévén a képzőművészetről sem feledkeztek meg a szervezők. Idén 13 fiatal művész munkái kerültek kiállításra.

Aki lemaradt volna, se csüggedjen a tárlat február 2-ig látható a Gödörben, a koncertek pedig felvételről visszanézhetőek a http://koncertblog.postr.hu/ oldalon.

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Zene

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére