Az eszme szép: Az alacsony jövedelemmel rendelkező társadalmi csoportok pályázhatnak bizonyos összegre az MNÜA-tól, amit üdülési csekk formájában használhatnak fel utazás, szállás, vagy akár fesztiválok belépőjegyeinek megvásárlására.
A február 5-én megrendezett Szakmunkásfeszt apropója, hogy 2006-ban szakmunkástanulók is részt vehetnek a számukra létrehozott Vakációs programban. A 150 millió forintos keretösszegre szakmunkásképző intézetek pályázhatnak minden olyan szakmunkás tanuló nevében, aki 2006-ra még nem kapott üdülési csekket. A fejenként 30.000 Ft értékű támogatás elnyeréséhez 5000 Ft önrészt kell vállalni.
Az eszme jó: Azok az intézmények, akik felismerik az ebben rejlő lehetőségeket, akár osztálykirándulások, nyaralások, síelések finanszírozásához is felhasználhatják a nyert összeget.
A MNÜA a Honvédséggel és még számos szervezettel karöltve igyekezett hasznossá tenni a látogatást. A fiatalok a továbbtanulásról érdeklődhettek, de képviseltette magát a Tempus Közalapítvány is ösztöndíjaival.
A tizenévesek Gáspár Lacit élvezték a legnagyobb elragadtatással. Gömbölyödő hasánál csak a hangja volt nagyobb. Ő teljesen jól szólt, bár nem hiszem, hogy erre a létszámra számított, amikor elhívták az Arénába énekelni. Valami perverz indíttatásból egy zongorázni tudó embert keresett a tömegből, nem nagy meglepetésre, sikertelenül, ezért dölyfösen levonult a színpadról az egyik év férfi hangja.
Ezt követte a nagy múltra visszatekintő (?) Buldózer zenekar, aki a rock-mix egyveleget adta elő. Az elmúlt 20-30 év általuk nagyra tartott rock-blues számait csúsztatták egymásba; Hobo-ig még élveztem is a gitárnyúzást, de az XL Sisters Nagy test nagy élvezeténél ki kellett mennem friss levegőt szívni.
Az Omega sztárzenekar jóindulattal a Stadion egyötödét megtöltő fiatalság előtt kezdett játszani. A 70-es évekből maradt ruháikban inkább voltak komikusak, mint hitelesek.
A szervezők igazából itt követték el a legnagyobb hibát: nem mérték fel, hogy a mai tizenéves korosztály a Petróleumlámpát maximum rádióból ismeri, ha ismeri. A Gyöngyhajú lány pedig még talányosabb teremtés számukra.
Néhány fiatalt megkérdeztem, megérte-e eljönniük? A szakmai része érdekelte volna őket inkább, de a karcsú kínálatból nem találták meg azt, amit kerestek. Ha már itt vannak, mondták, maradnak az Omegán is, de sokkal jobban örültek volna valami modern rock bandának, nem őskövületeknek (ahogy ők mondták).
Lehet az eszme szép és jó, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a célcsoportot. Ha a fiatalokhoz kívánunk szólni, akkor beszéljünk az ő nyelvükön, mert mást nemigen értenek meg.
A Vakációs programra a weboldal Pályázatok menüpontjából letölthető adatlapon lehet jelentkezni. A pályázatok benyújtási határideje: 2006. január 1.-2006. április 30.
Hozzászólások