Az egyik: egy elválasztó a kezdeti éretlenség és az érettség közt. A másik: a zenekar iránti lelkesedésből egy jó második hatására szeretet, s elkötelezettség lesz. Harmadrészt kiderül, hogy a kezdetben csak lelkesedés vala, avagy tudás is van a hangok mögött. És nem utolsósorban: a másodiknál már nem lesz egylemezes az adott zenekar. E három plusz egy fő szempontjaim alapján, meghallgatva Pécs jelenleg második leghíresebb kortárs rock-zenekarának második nagylemezét, bizony csalódik is az ember, meg nem is. Csalódik, hiszen amikor elvárásokkal teli mellkassal teszi be a korongot a cédélejáccóba, akkor ha bármi mást is hall, az már rossz, És nem a legpatentebb dolog, ha ezzel a lemezzel vannak elképzelései: mert a második lemeznek néha az a sajátja, hogy teljesen más, mint az első. Mint ebben az esetben.

Hiszen ez a cédé, másodikhoz méltón, nem teres, nem tücskös-bogaras. Egy nagy szerelmes dolog. Szó szerint: a számok legtöbbje a párkeresés örök és állandó problematikájáról (s új technikáiról a' la Internet) hangzik énekben-zenében, azaz a Nőről, annak a Férfihoz való viszonyáról, viszonyulásáról satöbbiről szól. Azaz tehát: ha volna ismerősöm, aki istenáldotta poétizmussal lenne megáldva, akkor kábé hasonló dolgokat hallanék tőle, mint amit a korongról a hangszórók közvetítenek felém. Ezzel párosul a szöveg alatti zene: aki az első lemez hangzásvilágából indul ki, annak nem elég egyszer meghallgatnia, hogy meghallja. Azt, hogy a 30y e korongja egy zeneileg is érett, komoly, a Nagy Hazai Rockmegújulásban méltán szerepet játszani akaró zenekarról szól.

E predesztináció alatt nem az értendő, hogy "tök jól hangzanak a szövegek", meg hogy "nagyon eredetin szólnak általános dolgokról", nem csak az, hanem az is: zenéjük túllépett a punkközeli gitárakkord-dobtéma már-már közel 40 éves, így alaposan lerágott csontján, és a technikai kütyük meg a kreatív gondolkodás megfelelő alkalmazásával egész kis iránymutató dolgot hoztak össze. Az meg csak hab a tortán, ahogy az 5 -ös trekk során megcsinálták az igazi crossovert, gyerekkórust így megszólaltatni: önmagában is megér egy dicséretet, egy nagyon nagyot, valamint azt, hogy a kilencesben bátran használták a szintetikus zongorát, majdhogynem air-t teremtve.

Dehogy a másik olvasata is leíródjon e 12 számnak: épp emiatt a szerelem a köbön tematika miatt nekem kissé egysíkú is lett a lemez. És kevésbé élveztem, mint az elsőt. Nekem azért hiányzott a tér, a tücsök. És nem csak szövegileg: zeneileg is. Kellett volna kis zúzás, kis érzés, "hogyha hallgatom, legszívesebben pogóznék"-feeling. Ha ez lenne, írnám, tökéletes a korong, s zenéhez a szöveg. Így csak ajánlani tudom minden 30y- és a kortárs pécsi magyarock rajongójának. Nyugodt szívvel, nem csendesen. Hogy a második szempont szerint kezdeti rajongásból tartós kapcsolat legyen, akárcsak mint a szerelemben. Csak legyen türelmünk kivárni a harmadik lemezt.!