Ma pedig: Mintegy tíz új magyar film készül állami támogatással 1956-ról, a forradalom emlékévében több, a témával foglalkozó alkotást pedig nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is bemutatnak. Az emlékévben készült filmek többségének premierje októberben és novemberben lesz. Ezekről kritikákat itt olvashattok az ANTROPOS.hu-n. De térjünk át az 50 évvel ezelőtti eseményekre. A forradalom előzményei, a szabadságharc és a konklúzió…

Előzmények: Az 1948-1953-ig tartó időszakra a sztálinista terror volt jellemző: az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, az "osztályidegen elemek" gulag-szerű táborokba történő deportálása, kivégzése. Mindehhez járult Rákosi Mátyás pártfőtitkár és Sztálin személyi kultusza, az erőltetett kolhozosítás, a nehéz- és hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, és a növekvő szegénység. 1953-ban meghalt Sztálin, és az új szovjet vezetés utasította Rákosit, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, amely pozícióba a szövetkezetesítés ellenzése miatt 1949-ben a pártvezetésből kizárt agrárszakember, Nagy Imre került.
Nagy Imre reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, októberben pedig ígéretéhez híven felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre. Az életszínvonal érezhetően emelkedni kezdett. 1954-ben Nagy Imre újabb reformjai keretében többek között demokratikusabbá tette a közéletet. Létrehozták a Hazafias Népfrontot, azzal a céllal, hogy az a véleményalkotás szabad fórumává váljon. A reformokat támogató baloldali értelmiségiekből pedig újjáalakulhatott a hosszú ideig betiltott Petőfi Kör is, amely a továbbiakban nagy társadalmi befolyásra tett szert az országban.
A reformok folytatására azonban nem jutott idő, mivel Rákosi és hívei csak a visszarendeződés lehetőségére vártak. Rákosi csoportjának pozíciói ugyanis még mindig erősek voltak, hiszen az ő embereik ültek az államigazgatásban és a pártszervezetekben. Egy ideig azonban nem mertek a Moszkva támogatását élvező miniszerelnök ellen támadni. Végül 1955 januárjában elérte, hogy Moszkvába rendeljék riválisát, ahol Nagy Imre általános megrökönyödésre nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ettől függetlenül a márciusi pártvezetőségi ülés elmarasztalta a miniszterelnököt, akitől tavasszal minden tisztséget elvettek. A helyzetre az újjáalakult Petőfi Körben és a Magyar Írók Szövetségében tömörülő értelmiség egyre nyíltabb politizálással reagált, követelve Nagy Imre visszatérését.

A követelések: Néhány pont az írószövetség kiáltványából – ha jó figyeltek, ma is ezt skandálják a Kossuth téren… "Önálló nemzeti politikát a szocializmus eszméje alapján: a lenini elvek szerint rendezni kell a viszonyunkat valamennyi országgal, mindenekelőtt a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal. Felül kell vizsgálni az államközi egyezményeket és a gazdasági szerződéseket, a nemzetek egyenjogúsága jegyében." – csak ma nem a SZU-ról, hanem az EU-ról van szó… "Véget kell vetni a népek barátságát zavaró nemzetiségi politikának. Azt akarjuk, hogy barátságunk szövetségeseinkkel, a Szovjetunióval, a népi demokratikus országokkal őszinte és igaz legyen. Ez csakis a lenini elvek megvalósításával lehetséges". "Nyíltan fel kell tárni az ország gazdasági helyzetét. A válságból csak akkor tudunk kijutni, ha a munkásság, a parasztság és az értelmiség végre az őt megillető szerephez jut az ország politikai, társadalmi és gazdasági életének irányításában." – Különben marad a forint és csóróság…

A forradalom: Sokak azt hiszik, hogy a forradalom első szívdobbanása Budapesten a Műegyetemnél történt. A valóság a következő: 1956 október 23-án reggel debreceni diákok többezres tömege gyűlt össze az egyetem előtt. A diákok innen jelszavakat skandálva és forradalmi dalokat énekelve, nyolcas sorokban a belvárosi pártszékházhoz vonultak, hogy az egyetemi ifjúság húsz pontos követelését kinyomtassák. A pártvezetés tárgyalt a diákok küldöttségével, majd Görbe János az épület erkélyéről elszavalta Petőfi Sándor "Még kér a nép" című versét. Lecsupaszítva az események:

október 23. – Tüntetés, az 56-os forradalom kezdete,
október 24. – Megjelennek az első szovjet harckocsik Budapesten,
október 27. – Új kormány alakul Nagy Imre vezetésével,
október 29. – A legkompromittálódottabb kommunista vezetők Moszkvába menekülnek,
október 31. – Éjszaka újabb szovjet csapatok lépik át a magyar határt,
november 3. – A szovjet KGB letartóztatja Tökölön Maléter Pált és a tárgyalni érkezett magyar küldöttséget,
november 4. – A Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulása,
november 4. – Megindul a szovjet csapatok támadása Budapest és az ország számos nagyvárosa ellen.

És már akkor is Amerika volt a főnök… A magyar forradalom hírére a nyugati országok számos városában szovjetellenes jelszavakkal vonultak ki a diákok az utcákra és a szovjet követségek elé. A római pápa a világ katolikusait imára szólította a felkelés győzelméért. Számos nyugati országból érkezett vér, gyógyszer és élelmiszer a Magyar Vöröskereszt számára.
Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot. Ugyanebben a beszédben azonban azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak. Ezzel Moszkva gyakorlatilag megkapta a jóváhagyást az invázióra.
"A magyaroknak történelmük során elég lehetőségük lett volna megtanulni a politikai realizmus egyszerű leckéjét: birodalmi erőkkel nem lehet büntetlenül szembeszállni. 1956-ban mégis újból felkeltek, hogy szembeszálljanak az idegen uralommal. A történelem ritkán szolgáltat példát arra, hogy kisállamok sikeresen ellenszegülnek a nagyhatalmaknak. A siker ilyenkor a többi nagyhatalom támogatásán múlik."
(Szerző: Kovrig, Bennett Forrás: Múlt-kor/ Rubicon 1994/8)