A folyamat kétirányú volt, rockzenészek indultak el a jazz felé és jazzisták a rock felé. Az idő sarát végül inkább az utóbbiak alkotásai állták ki, a jazzbe hajló rockerek közül egyedül talán Frank Zappa mondhatja el magáról, hogy legendásat, maradandót alkotott a két stílus közötti senkiföldjén.

A hibrid stílus, a fúziós zene a hetvenes években virágzott, de a hullám kitartott az kilencvenes évekig. Az új évezredben fordult legközelebb nagyot a világ. Ekkor a technikás metálosok találták meg maguknak a jazzt, és ők létrehoztak egy újfajta fúziós vegyülete, de velük most ebben a cikkben nem foglalkozunk. Lássuk a klasszik jazz-rock legjobb 10 albumát.

10. / Don Ellis Orchestra – Electric Bath (1967)

A pionír lemez. Don Ellis jazztrombitás volt és zenekarvezető. Ez volt az első lemeze saját nagyzenekara élén, és ő egyből meglátta a lehetőséget a rock n rollban, és az elektromos hangszerekben, amiket sok jazz-zenész még a hatvanas évek közepén is lenézett. Ezzel pár évvel megelőzte a fúziós hullámot. Az Electric Bath-t az év lemezének jelölték a Grammy-n. Akkoriban senki se szólt úgy, mint ők. Úttörők voltak.

9. / Tony Williams Lifetime – Emergency (1969)

Amikor a lemez megjelent, a kritikusok padlót fogtak, Williamset pedig sokan minden idők legjobb dobosának kiáltották ki. A Rolling Stone magazin szerint ezzel a lemezzel kezdődött el az igazi jazz-rock. Ezen a lemezen került reflektorfénybe a stílus talán legnagyobb gitárosa, John McLaughin.

8. / Allan Holdsworth – Atavachron (1986)

Holdsworth ott tudott újítani a nyolcvanas évekre már kissé megfáradt stíluson, hogy a progresszív rock és a komolyzene felé kacsingatott. Ez a negyedik lemezére, az Atavachronra kristályosodott ki. A cím amúgy a Star Trekből jön, az egyik idegen faj időgépét hívják így.

7. / Tribal Tech (1991)

A Tribal Techet a gitáristen Scott Henderson vezeti. A Tribal Tech saját magáról elnevezett lemeze már a 4. volt. Ezen az albumot kicsit dallamosabbra váltottak, mint amilyenek korábban voltak. Persze azért zúzás és impro is van rendesen.

Fotó: wiki

6. / Chick Corea – Return To Forever (1972)

Corea lemeze azért volt nagy szám, mert máshogy állt neki fúziós zenét gyártani, mint a többiek. Elektromos zongorával játszott latin-amerikai ütemekre, amiket nem csak egy dobos, hanem egyéb egzotikus ütősök is fűtöttek alulról.

5. / Soft Machine – Third (1970)

A Soft Machine pszichedelikus hippi rocknak indult, akik egyre többet kacérkodtak a jazzel. A 3. albumukkal fordultak végérvényesen a fúzió és a jazz felé. A Third dupla nagylemez, mindkét lemez mindkét oldalán egy-egy gigantikus dal terpeszkedik.

4. / Weather Report (1971)

Egy saját magáról elnevezett albummal indult el a Weather Report útja. Clive Davis, a Columbia elnöke azt mondta egyszer: „Kétféle zenész van, az egyik alkot, a másik utánoz. A Weather Report alkot. Kevés ilyen van.”

Fotó: wiki

3. / Mahavishnu Orchestra – The Inner Mounting Flame (1971)

A dalok nagy része John McLaughlin szerzeménye ezen az albumon. A Digitaldreamdooor nevű zenei portál szerint minden idők legtechnikásabb bandája volt a Mahavishnu akkori felállása. A You Know You Know című dalt azóta már sokan használták sample-ként, pl. a Massive Attack, Mos Def vagy a Black Sheep.

Fotó: wiki

2. / Miles Davis – Bitches Brew (1969)

A Btiches Brew fordulópont volt a modern jazz történetében. Davis addigra már becsicsktott mindenkit 2 jazz stílusban is (modális jazz, cool jazz). Ezek után jött a fúziós zene. Duke Ellington azt mondta, hogy Davis a jazz Picassója.

Számos magazin kiáltotta már ki minden idők legjobb jazzlemezének. Érdekesség, hogy Tom Yorke azt mondta, ez a lemez volt a fő inspiráció a Radiohead legendás OK Computeréhez. Az In A Silent Way volt Miles nagy váltása a fúziós zenére. A Bitches Brew egy éven belül érkezett, és már egy kicsit fogyasztóbarátabb volt (de csak egy kicsit).

1 / Miles Davis – In A Silent Way (1969)

Fantasztikus mű, de el kell ismerni, hogy elmélyülést kívánó, nehéz cucc, ami nem adja meg magát az első néhány meghallgatás alatt. Annak idején megosztotta a kritikusokat, de ma már ezt tartja Davis legjobb lemezének mindenki, aki számít.

Hihetetlenül kreatív anyag, ráadásul tényleg középen van a két stílus között. Tutira nem jazz, és nem is rock.