Két különleges és virtuóz dzsesszelőadó, Maria Joao portugál énekesnő és Egberto Gismonti brazil gitáros, zeneszerző ad közös koncertet okt.17-én a Zeneakadémia Nagytermében.

A két művész tavaly nyáron Olaszországban adta első közös koncertjét, miután az egyedülálló zeneiségéről híres Maria Joao már régóta álmodozott arról, hogy egyszer színpadra áll a brazil feltaláló-virtuózzal – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.
Maria Joao huszonhét éves volt, amikor a zene átvette a főszerepet az életében: egy barátja elhívta Portugália legrégebbi dzsesszklubjába, a lisszaboni Hot Clube de Portugalba énekelni. Bár tanára sohasem volt és akkor még a kottát sem ismerte, környezetét azonnal lenyűgözte, és mindössze egy év kellett hozzá, hogy együttesével kiadja első lemezét, a Quinteto Maria Joaót.
1985-ben fellépett a cascaisi, majd a San Sebastián-i dzsesszfesztiválon, utóbbit meg is nyerte. Ezt európai turnék, különböző formációkkal való közös munka követte, játszott együtt például Aki Takase japán zongoristával, 1994-től pedig Mário Laginha portugál zeneszerző-zongoristával. A duó lemezei közül kiemelkedik a 2000-ben, Brazília ötszáz éves felfedezésének apropóján rögzített Chorinho Feliz (Boldog siránkozás).
A 70. születésnapját idén decemberben ünneplő Rio de Janeiró-i Egberto Gismonti félig libanoni, félig olasz muzsikuscsaládba született. Kora gyermekkorától zongorázott, aztán autodidakta módon megtanult fuvolázni és gitározni. 1968-ban Párizsba költözött, hogy a hangszerelés és zeneszerzés fortélyait elleshesse a modern zene nagyjaitól, a 20. század számos zeneszerző nagyságát oktató Nadia Boulanger-től és a második világháború utáni francia avantgárd egyik meghatározó alakjától, Jean Barraquétól.
1969-ben rögzítette első önálló albumát, amelyet a hetvenes években hét újabb lemez követett. Kezdetben főként hangszeres zenét komponált, amelyben a dzsesszt elektronikus, atonális és dél-amerikai indián zenével keverte. Albumain eleinte nyolchúros gitáron játszott, amely mind az akkordok, mind a polifon játékmód szempontjából gazdagabb lehetőségeket kínált számára. Ezt később tíz-, tizenkét, majd tizennégy húros hangszerre bővítette. Életében meghatározó volt az 1976-os év, amelyet a brazíliai xingu indián törzsnél töltött.
“Séta a dzsungelen keresztül” – írta az ezt követően született albumáról, és utazásának hatása végigkísérhető további műveiben is. Gismonti zenéje nem kizárólag a brazil népi gyökerekből táplálkozik, rendkívül egyéni stílusát a populáris zene, a dzsessz, az avantgárd és a rock is áthatja.